Petter Solberg tavaly legyőzte az Acropolis Ralin Loeb-öt, idén is nyernie kell, ha lépést akar tartani a francia versenyzővel
Sébastien Loeb öt futamot nyert idén, az utóbbi négyet sorozatban, szinte mindenhol hatalmas fölénnyel volt jobb
3 fotó
A világbajnokság nyolcadik, görög futama nagyban hasonlít az előző két versenyre. A forróság, a köves, nehézkes utak és a por marad, ami azonban új lesz, az a gyorsasági szakaszokon elérhető tempó, amely sokkal nagyobb lesz Görögországban.

A négy murvás mediterrán raliból az Akropolisz rali kétségkívül a legnagyobb presztízsű és egyben a legkedveltebb is. A görögországi ralit először 1950-ben rendezték meg és már azelőtt a sport egyik klasszisának számított, mielőtt 1973-ban létrehozták a Rali Világbajnokságot. Azóta nagyot változott a világ.

A mai útvonal sokkal rövidebb és több hurokból áll, amelyek Lamiában kezdődnek és végződnek. Az utak maguk finomabbak és azokból a kövekből is sokkal kevesebb van, melyek korábban rémálmokat hoztak az abroncsgyártóknak. Az évnek ebben a szakában igen forró időjárás újabb terheket ró az autók motorjaira, és a pilótákra.

Ahogy általában mindig ezúttal is több esélyes futamgyőzelem kérdése. Az elsőszámú favorit természetesen Sébastien Loeb, aki idén már ötször volt a legjobb, sőt az utóbbi négy versenyt sorozatban megnyerte. Petter Solberg-nek nyernie kellene, hogy faragjon valamit a lemaradásából, különben nagyon messzire kerül a világbajnoki trófeától. Erre lehet is esélye, hiszen tavaly már legyőzte itt Loeb-öt, bár akkor a francia nem volt ennyire gyors murván.

A többiek valószínűleg már nem szólhatnak bele a végső győzelemért folytatott harcba, hiszen Markko Märtin a harmadik a pontversenyben, de ezt egyenletes és nem kiemelkedő teljesítményének köszönheti. Märtin egyébként 2003-ban itt szerezte első vb futamgyőzelmét.

A konstruktőri ponttáblát még mindig a Peugeot vezeti, bár a Citroën Carlos Sainz aktív közreműködésével felzárkózott. A spanyol pilóta vezeti majd a francia csapat második autóját Görögországban, ám Argentínában ismét Duval kap esélyt.

A versenyről:

A 2005-ös Akropolisz rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 349,57 km-t tesz majd ki. A rali teljes hossza: 1065,57 km.

Az elmúlt évek Akropolisz rali győztesei:

2004 P Solberg (Subaru)
2003 M Märtin (Ford)
2002 C McRae (Ford)
2001 C McRae (Ford)
2000 C McRae (Ford)
1999 R Burns (Subaru)
1998 C McRae (Subaru)
1997 C Sainz (Ford)
1996 C McRae (Subaru)
1995 Vovos (Lancia)
1994 C Sainz (Subaru)
1993 Biasion (Lancia)
1992 D Auriol (Lancia)
1991 J Kankkunen (Lancia)

A világbajnokság állása a Török rali után:

Pilóták:

1. S Loeb 55 pont
2. P Solberg 42 pont
3. M Märtin 38 pont
4. M Grönholm 32 pont
5. T Gardemeister 31 pont
6. H Rovanperä 13 pont
7. M Stohl 11 pont
8. R Kresta 10 pont
9. H Solberg 9 pont
10. G Panizzi 7 pont

Konstruktőrök:

1. Peugeot 72 pont
2. Citroën 68 pont
3. Ford 49 pont
4. Subaru 46 pont
5. Mitsubishi 30 pont
6. Skoda 8 pont

(Forrás: Amber PR)