



Mostantól azonban a “kisebb” benzines és a dízel erőforrásokkal szerelt A8-asok első részét is felújítják. Kétféle változatban készülnek majd az autók, 2944 milliméteres illetve hosszított 3074 milliméteres tengelytávval.
Nem csak külsejében újul meg az A8-as sorozat, de leváltják a korábbi 220 lóerős, 3 literes V6-os motort is. Helyére az A4-esben és az A6-osban már bemutatott, új fejlesztésű 3123 köbcentis, közvetlen befecskendezéses, V6-os kerül.
A motor 5 lóerővel erősebb lesz, mint a kisebb Audikban, itt 260 lóerőt tud 6500-as fordulatszám mellett. Az erőforrás legnagyobb nyomatéka 330 newtonméter, ami elegendő arra, hogy 7,7 másodperc alatt elérje a 100-as tempót elsőkerék-hajtással és multitronic váltóval. Az A8 3.2 FSI maximális sebessége 250 km/óra elektronikusan szabályozva. Az autó készül Quattro összkerék-hajtással és hatsebességes tiptronic automata váltóval is.
