Barátságosabb lesz a Peugeot Partner és a Citroën Berlingo 1

Barátságosabb lesz a Peugeot Partner és a Citroën Berlingo

1996-ban, amikor a PSA (Peugeot-Citroën) autókonszern bemutatta úttörő párosát, a Partnert és a Berlingót, az autóknak nem kellett feltétlenül szépnek lenniük ahhoz, hogy taroljanak a piacon. Az azóta eltelt években sorra jelentek meg hasonló koncepciójú haszonjármű és személyszállító kisegyterűk, így a Peugeot-nak és a Citroënnek is folyamatosan kellett dolgoznia autóin. Erre példa a HDi motor, a jobb, majd a bal oldali tolóajtó bevezetése.

2002 közepén a páros alaposan megújul. Legszembetűnőbb a frontrész és az utastér változása, de a karosszéria alatt is egy sereg módosítás történt. Módosítottak a kormányzás és a futómű hangolásán, és erősebb lett a fékrendszer is.

A Peugeot Partner futóműve azonban további újdonságokat is tartogat, ami a szállítási ország és a felhasználás függvényében háromféle lehet: európai, terep és emelt. Az európai a mostanihoz hasonló, de finomított hangolású. Az emelt és a terep változatok már-már terepjárásra is alkalmassá teszik a Partnert, mivel mindkét változatnál 15 milliméterrel megemelik a kasztnit, a motor aljára pedig védőlemezt szerelnek.

A raised (emelt) kivitelnél további fejlesztés még, hogy megerősítették a hajtásláncot, és önzáró differenciálművet is építenek az autóba.

Új a négy kerek órát tartalmazó műszerfal, mely mindegyik kivitelnél széria, szintén új a négyküllős kormánykerék is. A rádió a kormányoszlopról is vezérelhető.