Befejeződött a Pásztóy Kupa 2001-es sorozata 1

Befejeződött a Pásztóy Kupa 2001-es sorozata

Radó István, a kupasorozat szervezője már korán reggel megpróbálta féken tartani a benzingőztől “megrészegedett” versenyzőket és nézőket. A parkolóban bemutatott produkcióját követően az egyik pilóta választhatott a kizárás és húsz fekvőtámasz között, szó nélkül le is nyomta a huszat a reggeli fagyban (persze a körülállók legnagyobb örömére).

139 induló vágott neki a versengésnek a kb. egy perces pályán, mely a délelőtti futam alatt még deres, csúszós volt. A versenyzők azt az instrukciót kapták, hogy nyugodtan lehet keresztben autózni, mivel a kanyarok ki lettek szélesítve. Egyeseknek csak a gumikkal körberakott facsemeték jelentettek akadályt a bródszájdolás közben.

Különleges gépcsodákat láthattunk mind a pályán, mind a pálya mellett. Osztatlan sikert aratott egy kétajtós Lada kombi (lásd a képen), amit a kilátogató hivatásos versenyzők meg is nyúztak rendesen, de stabilnak bizonyult a rövidített tengelytávú masina. A parkolóban is akadt igényes verda bőven, például a Renault Klub képviseltette magát pár 5-ös Turbóval, Opelok, Ladák, Golfok, Minik, ja és a két RS Corradónak is akadt elég kíváncsiskodója.

A Radó család versenyautóival is lehetett körözni a pályán, bár véleményem szerint túl sok volt a show-futamból, a nézők már inkább az amatőrök “küzdelmét” nézték volna szívesebben. A számos bemutatókörnek az lehetet az oka, hogy tíz tombola vásárlása esetén ajándék Cosworth “menet” járt a papír cetlik mellé, beindult a bevásárlási láz. A végén már a “spanok” autói is beszálltak a fuvarozásba.

Érdekes része volt a programnak, hogy egy felajánlott Ladával egymás ellen mérkőztek a profik, úgymint: Érdi Tibor, Gerencsér Tibor és Turán Frici.
A második körben már minden versenyző tudta, hol lehetne még pár másodpercet faragni az időn. Az időmérő stáb jóvoltából egy monitoron folyamatosan nyomon követhető volt az állás és a köridők alakulása.

A verseny végén 14 kategóriában hírdettek eredményt, s az egész napos programot, valamint a kupasorozatot tűzijáték zárta. Az éves díjkiosztóra majd januárban kerül sor.