Míg a Ford F-150 Raptor igazi vadállat volt, kistestvére, az első szériás Ranger Raptor túlságosan ragaszkodott a hétköznapi alkalmassághoz. Hiába a nagy teljesítmény, motorja mégis csak kétliteres, négyhengeres volt, ráadásul dízel, ami egész egyszerűen soha nem lehet olyan lenyűgöző, mint egy háromliteres, V6-os, benzines turbómotor – pontosan ezt kapta tehát most az új generációs Ford Ranger Raptor.

34 fotó

Az új erőforrás az eddigi 213 helyett 288 lóerős, forgatónyomatéka 450-ről 491 Nm-re nőtt. A turbólyukat a Ford GT-ben és Focus ST-ben alkalmazott technológiával mérséklik: a legsportosabb üzemmódban (amit itt a sivatagi raliverseny tiszteletére Baja névre kereszteltek) gázelvételkor még 3 másodpercig forgatja a turbót a vezérlés, így váltást követően nem kell megvárni, hogy újra felpörögjön.

Bemutatta új csúcsragadozóját a Ford 6

A modell fogyasztása ugyan nagyságrendekkel magasabbnak ígérkezik, mint a korábbi dízelé, de a Ford nyilván tudja, mit miért csinál: ha nem látnának piaci keresletet erre a modellre, nem készítették volna el. Az eladásokat nyilván segíteni fogja, hogy a Ford ezzel a modellel vezeti be a Ranger európai eladásait: a Raptor már az idei év utolsó negyedévében kapható lesz.

Bemutatta új csúcsragadozóját a Ford 7

Az új generációs Ford Ranger Raptor nem csak nagyobb motorjával igyekszik meggyőzni vevőit. Elsőként kap például elektronikusan szabályozott, aktív kipufogószelepet, ami négy fokozatban (csendes, normál, sport és Baja) állítja a hangerőt és a hangszínt.

A Ford számos ponton módosította a Ranger alvázát és felépítményét, igazodva a megnövekedett terheléshez. A megerősített pontokon csatlakozó felfüggesztés komponensei maguk is módosultak: a lengőkarok alumíniumból készültek, a rugóút elöl és hátul megnőtt, a hátsó tengelynél módosították a Watt-rúd kialakítását.

Bemutatta új csúcsragadozóját a Ford 8

A Fox lengéscsillapítók adaptívak, belső súrlódásukat felére csökkentették. Újak a rugóráták, módosult a szabad hasmagasság, és a vezető által kiválasztható üzemmódok függvényében aszfalton és terepen egyaránt kényelmesebben rugózhat az autó. A lengéscsillapítók speciális felütésgátló kialakítást kaptak, így bátran ugrathatunk az autóval. Ha mégis túl közel kerülne a talajhoz a jármű hasa, megnövelt felületű és vastagságú (2,3 mm-es) acél védőlemez óvja a Ranger nemes részeit a sérüléstől.

Bemutatta új csúcsragadozóját a Ford 9

A terepváltó és az összkerékhajtási rendszer is új, elöl és hátul zárható diferenciálműveket kapunk, így a Ranger Raptorral nemcsak száguldani, de sziklán kúszni, sárban mászni is jól lehet majd (utóbbi helyzetben elöl-hátul dupla vonószem segíti a vontatást, ha úgy adódik). A hajtási rendszer összesen hétféle beállítást kínál (hármat aszfaltra, négyet terepre), amelyek a motor, a sebességváltó, a stabilizálórendszerek és a futómű paramétereit egyaránt összehangoltan módosítják.

Bemutatta új csúcsragadozóját a Ford 10

A Trail Control funkció terepen tartja a beállított sebességet (32 km/óra alatt), így a vezetőnek csak kormányoznia kell.

A Raptor esetében legalább annyira fontos a dögös megjelenés, mint a terep- és menetképességek. A hűtőmaszkon hatalmas FORD felirat, a kerékíveken masszív vastagítás található, a fényszórók mátrix LED-esek, a keréktárcsák egyediek, ahogy az abroncsok is.

Bemutatta új csúcsragadozóját a Ford 11

Az utastérben a vadászrepülőgépek hangulatát idéző sportüléseket, a műszerfalon narancssárga színfoltokat találunk. A fűthető kormánykerék vastag hüvelykujjtámaszt, középállásjelzést és magnézium váltófüleket kap. A 12,4 colos digitális műszeregység és a 12 colos központi érintőképernyő nem újdonság, ahogy az okostelefon-integráció sem.

A végére hagytuk egyébként a jó hírt: a takarékosabb vevők kedvéért az előd kétliteres erőforrását is a kínálatban tartja a Ford, a dízelmotoros Ranger Raptor valamikor 2023-ban kerül forgalomba.

Bemutatta új csúcsragadozóját a Ford 12