Olaszország egy sor szigorítást tervez bevezetni a közúti közlekedéssel kapcsolatban – szúrta ki a Trans.info. A változtatásokat több, az előző időszakban bekövetkezett súlyos közlekedési baleset idézte elő. Az egyik legfontosabb változás lehet, hogy a vezetés közbeni telefonálás büntetési tétele 422 euróról 1697 euróra, vagyis átszámítva 572 ezer forintra nőne. 

Sőt, ha valakit bizonyos időn belül többször kapnak rajta, hogy mobilozik vezetés közben, akkor visszaesőként akár három hónapra be is vonhatják a jogosítványát. Az olasz kormányzat szerint minderre azért van szükség, mert a sebességtúllépés mellett a kézből történő telefonálás okozza a legtöbb balesetet Olaszországban.

A tervezet mindamellett 30 km/órára csökkentené a megengedett sebességhatárt az iskolák közelében és lehetővé tennék, hogy egyes helyeken a járdaszinttel megegyező magasságú gyalogos átkelőket alakítsanak ki. Azaz a zebra fekvőrendőrként is funkcionálna, ezért a sofőröknek mindenképpen lassítaniuk kellene. 

Olaszországban egyébként nem ritkák a kiugróan magas büntetési tételek. A tachográf manipulásáért 3666 eurót, vagyis átszámítva 1,1 millió forintot is fizethet egy kamionos, ha rajtakapják.