Sosem siette el a PSA áruszállítóból születő családi autóinak leváltását. Az első Partner-Berlingo generációt 12 év után követte a második, amely 10 év után adja át helyét a harmadiknak. A Partner Tepee egyúttal nevet váltott, Rifter néven folytatja, igényesebb belső térrel, modernebb szolgáltatásokkal. Feladata változatlan: családok, sokat cuccolók, térigényes hobbit űzők derűs mindenese lehet.

Egyelőre tanulmányautó a 4×4-es Rifter Concept a Dangel-féle összkerékhajtással

Sok kisebb-nagyobb megoldással lépett túl elődjén. Például külön nyitható a csomagtérajtó üvege, akárcsak a Traveller kisbuszon. Nagyon jól jön, amikor nincs hely kitárni az ötödik ajtót vagy kipotyogna valami a telerámolt csomagtartóból, amihez így felülről hozzáférhetünk. Hasznos, de nem új a lehajtható tetőrekesz, amelynek belsejéhez hátulról a polcot lehajtva, míg az utastér felől két kis tolóablakon át lehet hozzáférni.

Jövőre jön a hétüléses

Sikerült érdemben meghaladni az elődöt a hátsó sori levegőkilépőkkel, amivel nyáron enyhíthető a forróság a második sorban, ahová nemigen jut el a légkondicionálás elölről. A finomítások egyike a 8” képátlójú érintőképernyő a műszerfalon, az adaptív tempomat, a sávelhagyásjelzés és a holttérfigyelés.

Ötletes, praktikus és hatalms a belső tér

Az új Peugeot Rifterből a genfi standon látott ötszemélyesek mellett 2019-től hétüléses és nyújtott tengelytávú családi autó is készül. A 4,4 méteresből is vehetünk hétülésest és a 4,75 méteresből ötszemélyest, a hossz és az ülésszám nem egymás függvénye. Alaphelyzetben 775, maximum 4000 literes, tehát négy köbméteres bendőt lehet megtölteni biciklikkel, bútorokkal, sátrakkal.

Egy benzines, egy dízel

Összesen két motor lesz a Peugeot Rifterhez. Az egyik a 110 lóerős, háromhengeres, 1,2 literes turbó, a másik az új 1,5 HDi 130 lóerővel. Alapesetben a kézi váltók hatfokozatúak, a dízelhez lesz nyolcfokozatú automata is.

Mivel a kocsi az EMP2 padlólemezre épül, amire a Citroën C4 Picasso, a 308 és az 5008 is, eredendően elsőkerék-hajtású. A genfi standon azonban ott volt a 4×4-es átépítésekre specializálódott, francia Dangel összkerekes koncepcióautója, tetősátorral és a kaland ígéretével. Ami viszont a szériamodellben is adott lesz, az az elődből átvett Grip Control kipörgésgátlás, az adott talajtípushoz igazítható érzékenységgel.

Combo Life: beszáll az Opel is

A Riftert nem lehet testvérmodellje és elsődleges konkurense nélkül értelmezni. A Citroën vidám és praktikus családi autója  megtartotta a Berlingo nevet, amit a gyáriak berlengónak ejtenek. Jó húsz éve a gyárlátogatáson járó kollégák mesélték, hogy előfordult Citroën-kormányos Partner vagy Peugeot-volános Berlingo, mert a két autó első generációja ugyanúgy nézett ki. A 2008-as teljes modellváltással jobban megkülönböztethetővé váltak az ikrek, ami a harmadik nemzedékre még inkább igaz.

1996-ban jött ki az első Berlingo-Partner modellpár. Orruk idővel önállóvá vált

Harmadik testvérük az új Opel Combo Life, mert az Opel a FIAT Doblo emblémacseréje helyett az új, francia tulajdonos autóját veszi át. Orruk eltérő, de értékeik hasonlóak. Kíváncsian várjuk, mit mutatnak a hármas ikrek menet közben.

Forrás: Peugeot, vezess.hu