Ha van F1-es pálya, ahol motorelem-cseréket még az esetleges büntetés ellenére is érdemes lehet bevállalni, az az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszíne, Baku. Hosszú egyenesei remek előzési lehetőségeket nyújtanak, a gyengébb rajtpozíció nagyobb eséllyel váltható erősebb eredményre.
Egy kicsit ilyenkor azok is bizakodhatnak, akik rendre a mezőny végén tűnnek fel, hiszen ha sokan vállalnak be büntetést, az jó rajthelyet és esetleg jobb lehetőségeket is jelenthet a futamra. Nos, ezzel az Aston Martin már biztos nem fog élni, ugyanis Fernando Alonso és Lance Stroll is visszakerül a sor végére az időmérőt követően.
A spanyol autójába három új, az idei engedélyezett keretet túllépő elem is kerül, míg Stroll esetében négy büntetéssel járó komponenst jegyez a Nemzetközi Automobil Szövetség által kiadott dokumentum. Alonso esetében várhatóan 25, Strollnál 20 helyes rajtbüntetéssel kell számolni, de az FIA ezt még nem erősítette meg. Az anomália abból fakad egyébként, hogy az első kerettúllépés 10, a továbbiak 5 rajthelyes büntetést érnek, és Alonsónál két ilyen első kerettúllépés is történt.
Könnyen lehet, hogy a hétvége során – melynek csúcspontja a szombati (!) futam lesz – több pilótát meg fognak még büntetni. Az első szabadedzésen elég sokan küszködtek műszaki problémákkal:



