Bár voltak megbízhatósági problémák, a 2026-os idény kezdetén így is egyértelműen a Mercedesé volt a mezőny legversenyképesebb autója, amit az első hat forduló megnyerése fényesen bizonyított is.

Azóta sokkal arányosabban oszlottak meg a sikerek, a Ferrari is nyert két versenyt, majd a Magyar Nagydíjon és a Holland Nagydíjon pedig a látványosan feljavult McLaren hozott elsőségeket Lando Norrisszal.

A bajnoki éllovas nemrég kimondta, hogy már nem a Mercedeszé a legjobb autó, Toto Wolff pedig még Zandvoortban arról beszélt, hogy mivel nekik nincs annyi pénzük, a riválisok elhúztak a fejlesztések terén. Az osztrák hozzátette, hogy reményei szerint a vélhetően sokat költő Ferrari kasszája hamarosan kiürül, és a szezon vége felé kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok.

Monzában pénteken szembesítették a Ferrari csapatfőnökét, Frederic Vasseurt, osztrák kollégája szavaival. A francia jelezte, nem vette jó néven a pénzügyekre vonatkozó megjegyzéseket.

„Nos, én nem szeretném Totóék költségvetését kommentálni, ahogy az sem tetszik, ha valaki más a miénkről beszél, amikor fogalma sincsen” – kezdte.

„Az viszont biztos, hogy mi az utolsó futamig fejlesztünk majd, a kiadási plafon mellett is van még erre keretünk” – szögezte le.

Az Olasz Nagydíj pénteki edzésnapján az első gyakorláson a frissített motorral pályára lépő Ferrari hozta az első két helyet, ugyanakkor a második 60 perces edzésen a mercedeses George Russell lett a leggyorsabb.