A Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki napján került pont a Forma-1-es Monacói Nagydíj végére, három hónap után hirdettek eredményt egy újabb sorrendváltoztatással. Az ítéletnek az Alpine és Pierre Gasly nem örülhet, a dobogó legalsó fokát helyettük a Red Bull kapta meg Isack Hadjarral.

A korábbi Alpine-nak kedvező ítélet ellen a Red Bull mellett a McLaren is ágált, a fellebbezést ők is benyújtották. Ez a tény pikánssá tette a két pénteki szabadedzés közötti csapatfőnöki sajtótájékoztatót, melyre hivatalos volt az Alpine-tól Flavio Briatore, valamint a McLarentől Andrea Stella.

Az olasz szakemberek hamar egymásnak estek azok után, hogy az Alpine tanácsadója gyakorlatilag első megszólalásában azt állította, a fellebbezésnél eljáró egyik bíró kapcsolatba hozható a McLarennel. „Van egy képünk erről az emberről, aki a McLarennél beszédet mond 2018-ban. Van egy alapítványa, akiknek a McLaren adott 2-3 utcai autót” – fogalmazott Briatore, kezében egy papírt lobogtatva.

Az újabb variálás után kitört a balhé az F1-ben 2

Flavio Briatore (Kép: Mark Sutton/Getty Images)

Később folytatta. „Tisztességtelen, hogy egy bíró a McLarennel kapcsolatban áll. A bíráknak teljesen függetlennek kell lenniük” – mondta, majd név szerint meg is nevezte, kiről van szó. „Filippo Marchino nagyon goromba volt a meghallgatás során, ügyészként viselkedett. Utána rájöttünk, mi volt az oka a gorombaságának.”

Stella, aki korábban a sport átláthatóságával indokolta, miért üdvözli a friss döntést, ezen a ponton akadt ki. „Amerre halad ez a sajtótájékoztató, az eléggé sértő a McLaren számára, mely egy olyan csapat, mely nagy tiszteletet érdemel. És ha bárki ilyen vádakat tesz – melyek meglehetősen komolynak tűnnek -, akkor vállalnia kell a felelősséget azért, amit a nyilvánosság előtt mond” – fogalmazott a csapatfőnök.