Egy hét múlva az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődik a 2026-os Forma-1-es világbajnokság, melyben teljesen új szabályrendszer alapján épült, a korábbiaktól nagyon eltérő autókkal küzdenek majd a csapatok és a pilóták a bajnoki címekért.

Az új autókban a hajtásban sokkal nagyobb hangsúlyt kap a hibrid komponens, a belső égésű motor mellett az összteljesítmény közel 50%-át adja majd az elektromotor, ám az annak energiát biztosító akkucsomagok kapacitása nem elég nagy, így a töltésük kedvéért a körök jelentős részén nem lehet majd teljes erőből nyomni, matekozni, spórolni, menedzselni kell majd.

A versenyzők tulajdonképpen egybehangzóan panaszkodnak az új rendszerre, és már az F1 vezetése, valamint a felügyelőszervezet, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is azt kommunikálja, hogy a kritikák részben jogosak, legfeljebb nem szabad pánikolni, kapkodni az esetleges változtatásokkal.

Ha a pilóták aggodalmai, figyelmeztetései beigazolódnak, a nézők rossz értelemben vett, nem szórakoztató káoszt láthatnak majd a pályán – ettől tart az F1-et az 1980-as évek elejétől a Liberty 2017-es érkezéséig irányító Bernie Ecclestone is.

„Az idény eleje zavaros lesz, mert mindenkinek újra kell tanulnia a Forma-1-et. És a mostani szabályok semmiképp sem kedveznek Max Verstappennek, az ő versenyzési stílusának. Jóval kisebb szerepet kap a tiszta verseny, de egyértelműen ez az irány: több szabály, több előírás a pilótáknak, hogy ezt ne csináljátok, azt ne csináljátok”magyarázta a 95 éves angol a Sport.de-nek.

„A Forma-1 eredendően a versenyzők világbajnoksága, nem a mérnököké. De az F1 ma inkább a Forma-E-vel konkurál. Lehet, hogy a nézőknek tetszik majd, bár én kétlem. Fennáll a veszélye, hogy a nézők továbbállnak. Őszintén remélem, hogy tévedek!” – folytatta.

Ecclestone elmondása szerint szorosan követte a 2026-os előszezoni tesztelést, a látottak alapján pedig az esélyeseket illetően tippelt:

„A Mercedes áll az élen. Russellnek megvannak a képességei [a bajnoki sikerhez], de meg kell mutatnia, hogy egy teljes szezonon keresztül megvan benne a gyilkos ösztön is. Mindenesetre valamelyik Mercedes-motoros csapatnak van jó esélye a bajnoki címre. De a Ferrarit is figyeljük! Én remélem, hogy a Ferrari is beleszól a bajnoki küzdelembe. Jót tenne az F1-nek, ha a Ferrari lenne a bajnok.”

Érdekes, de talán nem meglepő, hogy Ecclestone jó barátja, nem mellesleg a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel is Russellt emlegette a napokban, amikor az év esélyese volt a téma az osztrák Servus TV adásában:

„Az eddig látottak alapján nem butaság a Mercedesre tippelni. Persze – nem véletlenül – a McLaren is Mercedes-motorral versenyez, és egész szépen szerepeltek az elmúlt pár évben” – utalt arra, hogy a wokingiak 2024-ben és tavaly is elvitték a konstruktőrit, ráadásul 2025-ben Lando Norris is megszerezte első világbajnoki címét.

„De én inkább George-ot választanám, mert nagyon intelligensnek tartom, és azt is tudom, milyen keményen dolgozik, hogy még tovább javuljon, valamint elég okos ahhoz, hogy átlássa, versenyzőként mivel járulhat hozzá a csapat sikeréhez. Persze a mezőnyből többen is vannak ilyenek, de pillanatnyilag az ösztöneim azt súgják, George és a Mercedes szerepel majd legjobban idén” – szögezte le 2010, ’11, ’12 és ’13 Red Bull-os győztese.