Helyi idő szerint 21 órakor, meleg időben – 28 Celsius-fokos levegő-, 32 fokos aszfalthőmérséklet – kezdődött a 2025-ös Forma-1-es Szingapúri Nagydíj második szabadedzése a 4,9 km-es Marina Bay pályán.

Az autók már a reflektorok fénye alatt kezdték meg a szombati időmérő és a vasárnapi futam szempontjából reprezentatív körülmények közötti 60 perces gyakorlást – most kellett kipróbálni, mit is tudnak az autók, ezért nem tűnt valószínűnek, hogy az első edzésen leggyorsabb Fernando Alonso duplázik majd az Aston Martinnal.

Elsőként – 3 perc után – a sauberes Nico Hülkenberg ment ki a pályára, majd hirtelen a fél mezőny egyszerre küldte ki a versenyzőit. Az első edzés fordítottjaként mindenki a Pirelli közepes keverékű, sárga jelölésű gumijain kezdett, kivéve az Aston pilótáit, akik a keményeken mentek ki.

10 perc elteltével a bajnoki éllovas Oscar Piastri állt az élen, mögötte csapattársa, Lando Norris, majd a williamses Carlos Sainz, a gyors köre után 14-es kanyarban megpördülő mercedeses Kimi Antonelli és a ferraris Lewis Hamilton állt az első ötben.

Alonso nem sokkal később a keményeken ugrott fel az 5. helyre, majd hátrébb is tolódott, mert Verstappen Piastri mögé sorolt be 119 ezredes hátránnyal.

A „második nekifutások” után Norris 7 ezredre zárkózott fel Piastrihoz, Hamilton volt a 3., míg Alonso tovább javítva, továbbra is a keményeken a 4. volt.

George Russell a 16-os kanyarban hibázott, orral egyenesen a TecPro-korlátba hajtott. Letörte az első szárnyat és bal első defektet kapott. Közel volt a bokszbejárat, vissza tudott gurulni. A csapat az autó gyors vizsgálata után közölte, hogy az angol már nem folytatja az edzést.

A pályán maradt törmelékek takarításához előkerült a piros zászló, a kényszerszünet bő 10 percig tartott, az elvesztett idő miatt a pilóták-csapatok többsége már a lágy gumikon, gyors körökkel folytatta a munkát, indultak a kvalifikációs szimulációk.

Hamilton még a közepeseken hozott egy legjobb időt, de mögötte már érkeztek a piros gumisok, Esteban Ocon ugrott az élre, csapattársa, Oliver Bearman a 3. pozícióba lépett fel. Sainz még 2 ezreddel megelőzte az angol újoncot, mások viszont már nem tudták befejezni a mért körüket, mert Liam Lawson az utolsó kanyar előtt a falnak vágta az autót, jobb első defektet kapott, majd szikrákat szórva, padlólemezen csúszott el a bokszutcabejáratig, ahol aztán le is állt.

Megint előkerült a piros zászló, a nagyon rossz helyen álló eltávolításával pedig nem igazán siettek.

12 perc maradt, amikor újraindult a körözést, de rögtön egy furcsa incidens történt: a Ferrari garázsából kiengedett Leclerc oldalról belekoccant a már bokszutca gyors sávjában lévő Norris McLarenjébe, a papaja autó első szárnya is megsérült, amikor a lökéstől a betonperemnek ütődött. Az esetet vizsgálat alá vonták.

A hajrában gyakorlatilag mindenki igyekezett lehetőleg még két gyors körös etapot teljesíteni. Elsőként Hadjar állt az élre, majd Alonso mutatta meg, hogy a lágyakon is igazán gyors az Aston. A spanyol elsősége pünkösdi királyság volt, Verstappen 2 századdal jobbat teljesített. A zöld autó tempóját Lance Stroll 3. ideje húzta alá, igaz, a kanadai fél másodperccel lassabb volt veterán csapattársánál.

Piastri nem sokkal később 143 ezredet adott a Red Bull hollandjának, az élre állt, majd Sainz ugrott fel a 4. helyre, a két Aston közé. Hadjar nagyot villantott egy második idővel, míg Hamilton falérintés miatt nem tudott értelmezhető kört összerakni, de Leclerc sem volt gyors.

A szingapúri hétvége szombaton 11.30-kor folytatódik a harmadik edzéssel, 15 órakor a kvalifikáció, míg vasárnap 14 órakor rajtol majd a Szingapúri Nagydíj.

F1: Leclerc a falra kente Norrist Szingapúrban 2

Kép: Formula1