A 2026-os Forma-1-es versenynaptár egy ideje már ismert, sőt, annak hivatalos közzététele óta egy futam időpontján már változtattak is. Amit azonban eddig nem tudtunk hivatalos forrásból, az az, hogy mely hétvégéken lehetnek sprintversenyek.

Hivatalos információk továbbra sincsenek, ám szombat éjjel – mondhatjuk, hogy félhivatalosan – bejelentésre kerültek a 2026-os sprinthelyszínek. Mindezt a Forma-1-es Holland Nagydíj helyszínének, Zandvoortnak köszönhetjük. A versenypálya ugyanis a közösségi felületére posztolt egy hivatalos F1-grafikás fotót, rajta a hat versenyhelyszínnel:

Idő előtt lelőtte az F1 bejelentését a versenypálya 2

Egybehangzó információk szerint valóban ez a hatos – azaz Sanghaj, Miami, Montreal, Silverstone, Zandvoort és Szingapúr – rendezhet jövőre rövid szombati megmérettetéseket.

Csakhogy a Forma-1 ezt még nem jelentette be.

A hollandok – akik egyébként jövőre rendeznek egy ideig utoljára F1-es futamot – elszólhatták magukat, erre utal az is, hogy a kép hamar el is tűnt oldalukról. Ám ami egyszer az internetre kikerül, az örökké ott marad…