Hetedikként indult és ott is ért célba Lewis Hamilton a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon, így mondhatjuk, hogy az ő szemszögéből nézve lapos volt a futam. A hétszeres világbajnok azonban teljesen másképp látja ezt ‒ főleg talán annak fényében, hogy Charles Leclerc a másik Ferrarival dobogós lett.
„Szörnyű volt” ‒ summázta röviden dzsiddai élményeit a brit. „Egyáltalán nem volt élvezetes. Összevissza csúszkáltam. Az első etapban masszív alulkormányzottságom volt, az autó nem akart fordulni. A második etapban valamivel jobb volt az egyensúly, de még mindig nem volt tempóm. Elég rossz volt.”
„Nincsenek erre válaszaim, nincsenek” ‒ nyilatkozott lemondóan Hamilton, amikor arról kérdezték, hova lett például a kínai sprintversenyes teljesítmény. „Nincs semmi. Nem érzem igazán magam alatt a kocsit, de nincs kifejezetten egy dolog. Nem tudom azt mondani, hogy hé, ez a gond. Jelen pillanatban nincs erre megoldás” ‒ fogalmazott.
„Ez lesz az év hátralévő részében. Fájdalmas lesz” ‒ tette hozzá a pilóta, aki körül már Olaszországban is elmúlt a felhajtás.