Szinte álomszerűen indult a 2025-ös Forma-1-es szezon a McLaren számára. Noha az egyéni összetettben Lando Norris előnye karcsú, a konstruktőri versenyben a riválisok csak bottal üthetik nyomukat. A papaja autók a mezőny leggyorsabbjai, tempóelőnyük pedig rögtön fel is vetett kérdéseket.
A szemek szinte azonnal a szárnyaikra szegeződtek, különösen a hátsó légterelőkre, melyek Japánban szemmel látható mértékben hajlottak. A helyzetről a riválisokat is kérdezték. A Red Bull hollandja, Max Verstappen sejtelmesen csak annyit mondott, “valószínűleg mások is azt látják, amit én”.
Természetesen az érintettek véleményét is kikérték, ha már ismét középpontba kerültek szárnyaik miatt. Lando Norris szerint azonban nincs semmi látnivaló. “Jó munkát végzünk. A Red Bullnak rengeteg ideje volt ugyanezt megcsinálnia, amit mi tettünk, de nem tették. Jobb munkát kellene végezniük ahelyett, hogy folyamatosan panaszkodnak” – fogalmazott a brit versenyző.

Lando Norris
“A szabályok adottak. Mi betartjuk őket. Az emberek, akik ezeket a [szárnyhajlós – a szerk.] videókat nézik, fogalmuk sincs a dolgokról. Honnan tudnák, hogy hajlékony az a hátsó szárny? Nem tudják. Az egész autó hajolhat. Az emberek kitalálnak, amit csak akarnak” – fogalmazott meg kritikát Norris.
