Ötödik helyről kezdhette a Forma-1-es Portugál Nagydíjat a ferraris Carlos Sainz, ám vasárnap csak a 11. helyen látta meg a kockás zászlót a spanyol. A Ferrari célja Portimaóban az volt, hogy a szezon során először megverjék a McLaren britjét, Lando Norrist, ám ez a szezon harmadik futamán sem sikerült nekik, hiába próbálkoztak két különböző taktikával.

Sainz lehetőségeit azonban behatárolta az időmérős szereplése: a Q2-ből csak a lágy gumik használatával tudott továbbjutást érő kört futni, így rögtön taktikai hátrányba került. A rajtnál ugyan előnyt jelentettek a piros oldalfalú Pirellik, ám azok hamarabb elfogytak, mint a közepes keverékek. Sainz emiatt hamarabb kapta meg a közepes abroncsokat, ám ezekkel nem tudta sem Norrisszal, sem a többi pontszerzővel tartani a lépést. A Ferrari döntése meglepő volt, hiszen ekkor már látszott, és a rádiózásokból is lehetett arra következtetni, hogy a futam második felében a legtöbben a kemény gumikat választják majd.

Iñaki Rueda, a csapat főstratégája magyarázatot adott, miért döntöttek így. “A biztonsági autós szakaszban mindketten Norris mögött voltak, és meg akartuk nehezíteni a McLaren-versenyző futamát, amennyire csak lehet. A legjobb, amit tehettünk, hogy mindkét autónkkal egyszerre támadunk.”

“Carlost kihoztuk a 20. körben, így Norrist arra kényszerítettük, hogy a következő körben gumit cseréljen. Ezalatt Charles [Leclerc – a szerk.] tiszta levegőben autózott, és öt körrel később megkapta a kemény keverékű abroncsokat. A terv az volt, hogy kihasználjuk az újabb gumik jelentette előnyt a futam végén. Azt gondoltuk, hogy a közepes lesz a versenygumi, azonban néhány pilóta, köztük Carlos is, szenvedett a szemcsésedés miatt.”

Leclerc a nyolcadik helyről indulva hatodikként végzett. A monacói, ahogy Rueda is említette, közepesekről kemény gumikra váltott, de neki sem jött össze Norris megelőzése.