2015-ben Sebastian Vettel a következő Schumacherként csatlakozott a Ferrarihoz, ő és a csapat is azt remélte, hogy együtt nyitnak majd új sikerkorszakot.

Ez ilyen-olyan okokból nem valósult meg, a német lassan szétesett a Scuderiánál, az év végén pedig távozik is az olasz alakulattól, amely tavaly a fiatal Charles Leclerc személyében már megtalálta az új üdvöskét, rá kívánják építeni a jövőt.

A jövő viszont egyelőre nem túl biztató, rég volt ennyire versenyképtelen a Ferrari, küszködős évek jöhetnek, melyek a monacóit is megviselhetik, véli az egykori Minardi-, Jaguar-, Williams- és Red Bull-pilóta, az F1-ből 2013 végén kiszállt Mark Webber.

„Figyeljük Charles Leclerc-t! Kíváncsi vagyok, mi lesz vele a következő pár évben a Ferrarinál. Még tartanak a mézeshetek, de két, talán három év múlva már arról beszélünk majd, hogy Leclerc-nek is elege van a Ferrariból” – mondta az ausztrál a brit Channel 4 adásában.

„Hatalmas feladat a Ferrarinál versenyezni, ő lehet a következő, aki célkeresztbe kerül” – tette hozzá.

A tavaly karácsonykor 2024-ig lekötött Leclerc mellett jövőre a McLarentől érkező Carlos Sainz vezet majd a maranellói alakulatnál.

Forrás: Channel 4
Kép(ek) forrása: Getty Images