Valószínűleg örökre emlékezetes marad a múlt vasárnapi Forma-1-es Toszkán Nagydíj a piros zászlói, a három állórajtja, és persze a második, biztonsági autós repülőrajtnál történt baleset miatt.

Utóbbinál a vezető Valtteri Bottas még a célegyenesben is jelentősen visszafogta a mezőnyt, hátul viszont többen helyezkedni kezdtek, teret fogtak, majd rátapostak a gázra, hogy aztán hirtelen lassítaniuk is kelljen, ami igen csúnya ráfutasásos négyes balesetet okozott.

„A célvonaltól szabad a verseny, szerintem ez így van már egy ideje, egyszerűen csak idén valamiért elég későn kapcsolja le a lámpáit a biztonsági autó, így teret is csak későn nyithatunk. Az élen nyilván igyekszik az ember a lehető legjobb helyzetbe hozni magát. Ezért egyáltalán nem lehet engem hibáztatni. Egyenletes tempót tartottam, mielőtt megnyomtam. Igen, későn tettem, de csak a célvonaltól indul a verseny, nem előbbről. Szóval csakis magukat hibáztathatják, akik ütköztek, szabad a tükröt nézni, szóval kár panaszkodni” – nyilatkozta a verseny után Bottas, hozzátéve, hogy a helyzeten az F1 vezetése és Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) változtathat a szabályok átírásával.

Csapattársa, a futamot végül megnyerő Lewis Hamilton kiállt Bottas mellett:

„Egyáltalán nem Valtteri hibája a baleset. A döntéshozóké. Nyilvánvalóan szeretnék izgalmasabbá tenni a versenyeket, de ma már veszélybe sodródtak a pilóták. Szóval ezt azért át kellene gondolni.”

Az eseményeket a mezőny végéből követő, a balesetből kimaradó Sebastian Vettel viszont már kritikusabb volt:

„Erre semmi szükség nem volt. Az élen állva sok mindent figyelembe kell venni. Ha az ember ki akar várni, akkor várja, és csak aztán lépjen a gázra, de csinálja azt, hogy megy, megáll, megy, megáll.”

A versenybírók a baleset kivizsgálása után egyetlen versenyzőt sem neveztek meg kizárólagos felelősként, de összesen 12 versenyzőt részesítettek figyelmeztetésben az esetben játszott szerepükért, az ütköző és kieső Antonio Giovinazzi, Nicholas Latifi, Kevin Magnussen és Carlos Sainz mellett Alexander Albont, Danyiil Kvjatot, Lando Norrist, Esteban Ocont, Sergio Perezt, Daniel Ricciardót, George Russellt és Lance Strollt.

A stewardok megerősítették, hogy Bottas, valamint a többi, a fenti listán nem szereplő versenyző teljesen szabályosan vezetett.

Forrás: FIA, Racefans.net
Kép(ek) forrása: Getty Images