Májusban a Ferrari tudatta Sebastian Vettellel, hogy nem kívánnak vele szerződést hosszabbítani, így a négyszeres világbajnok azzal a tudattal futhatott neki a 2020-as idénynek, hogy az lesz az utolsó éve a Scuderiánál.

Ugyan jó lenne a szép búcsú, de a német az eddigi öt hétvégéből négyen nem ment jól, az elmúlt két, silverstone-i fordulón kimondottan küszködött, a múlt vasárnapi versenyen – miután rögtön a rajt után, saját hibájából megpördült, és a mezőny végére csúszott vissza – a csapatrádión élesen ki is fakadt a bokszutcából kapott rossz stratégia miatt.

A versenyt követően az általános vélekedés az volt, hogy a kapcsolat a mélypontra, a feszültség a csúcspontra jutott a Ferrarinál, de a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján Vettel azt mondta, ő nem így látja, nem így érzi:

„Nem, nem értek egyet ezzel. Úgy gondolom, igyekszünk mindent megtenni, és sosem lehetünk nyugodtak, ha nem mennek jól a dolgok. De nem tükrözi jól a helyzetet, hogy a versenyen vagy közvetlenül utána milyen a hangulat, ezért nem értek egyet.”

„Nem volt jó futamom, igyekeztem előrekapaszkodni, választhattunk volna más stratégiát, de nem így történt – megbeszéltük, elrendeztük, továbbléptünk. A légkört illetően nincs különbség a megelőző vagy az azelőtti héthez képest.”

Míg csapattársa, Charles Leclerc két dobogós helyezésének és egy erős 4. helyének köszönhetően a világbajnokság 4. helyén áll, a küszködő Vettel csak a 13. – sokak szerint a Ferrari és ő is jobban járna, ha most rögtön távozna a csapattól.

„Én nem hiszem. Fel sem merült, szóba sem került ez” – mondta a korai távozás lehetőségéről. „Persze nem csak rajtam múlik. De én tudom, mire vagyok képes, tudom, milyen munkát végezhetek. Eddig nem volt a legtisztább az idényem, de biztos vagyok benne, hogy ha lenyugszanak a dolgok, és esélyem nyílik, élni is fogok vele.”

„Voltak már jobb időszakaim, nem ez volt a legjobb szezonkezdetem, de hogy frusztrálónak nevezzem? Azt azért nem.”

Forrás: Motorsport.com
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Sebastian Vettel Sport