Nico Hülkenberg a koronavírusos Sergio Perezt helyettesítette mindkét silverstone-i hétvégén a Racing Pointnál, és bár versenyt csak a másodikon futhatott, nem okozott csalódást. A második időmérőn szenzációs harmadik helyet szállított a csapatnak, a riválisok szerint is lenne helye a mezőnyben.

Hülkenberg végül egy hetedik helyig jutott, de majdnem csapattársa, az autót év eleje óta ismerő Lance Stroll előtt végzett. “Örülök, hogy pontokat szereztem a csapatnak. A hetedik hely nem olyan rossz, főleg a hosszú kihagyást figyelembe véve” – mondta Hülkenberg.

“Nem fontos, hogy csapaton belül ki volt a jobb. Beleadtam mindent, próbáltam a maximumot kihozni magamból. A második hétvégén már sokkal jobban teljesítettem, mint az elsőn.”

Hülkenberg tárgyal ugyan F1-es csapatokkal, de abban nem biztos, hogy a sikeres beugrással nőttek volna az esélyei. “Túlzás lenne, ha jobban reménykednék. Két csapattal már tárgyalok egy ideje, nem tudom, hogy ettől a hétvégétől bármi változott volna.”

“Szerintem inkább nem. Az emberek ismernek jól, nem fogja őket egyetlen versenyhétvége befolyásolni. Van esély, de sokáig húzódik ez még.”

A 32 éves német elsősorban az Alfa Romeónál és a Haasnál lehet esélyes, de elméleti szinten nem zárható ki a Racing Point és a Red Bull sem.