A Forma-1 általános működését egy számos területre kiterjedő, egyebek mellett a bevételek elosztását és a csapatok részvételre vonatkozó kötelezettségvállalását is tartalmazó keretszerződés, az ún. Concorde-egyezmény tartalmazza, ám az aktuális, még 2013-ban életbe lépett változat idén lejár.

A tárgyalások azonban nem haladnak túl jól. A csapatok többsége, köztük a McLaren, a Ferrari és a Williams már hajlandó lenne aláírni az új változatot, pénteken azonban Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, hogy ők ebben a formában nem szignózzák a szerződést.

Szemben az eddig érvényben lévő kontraktussal, az új keretszerződésben a bevételeket igazságosabb arányban fogják elosztani – ezzel nincs is semmi baja Wolffnak, ám szerinte még mindig vannak, akik a többieknél “egyenlőbbek”. “Mi vagyunk a legnagyobb áldozatai a pénzdíjak tekintetében az új szerződésnek. A Ferrari megtarthatta kedvezőbb helyzetét, a Red Bull esetében pedig kiegyenlítődik a helyzet az AlphaTaurival, ezért mi vagyunk, akiket a leginkább sújt ez” – mondta.

Wolff szerint már csak azért is újra kellene gondolni a részleteket, mert náluk versenyez Lewis Hamilton: szerinte a sportág globális vonzerejének nagy részéért a hatszoros világbajnok felel. “Úgy érzem, a Mercedes sokat tett a sportért az elmúlt években” – tette hozzá. “Amikor kamera elé kerülnek, benyalnak a jogtulajdonosoknak, ám amikor a megbeszélésekre kerül a sor, ők a leghangosabbak” – szólt be a riválisoknak az osztrák.

Az új Concorde-szerződést elvileg augusztus 12-éig kellene aláírni.