A Racing Point 2020-ra a 2019-es bajnoki Mercedes másolatával állt elő, ráadásul a dolog teljesen legális, a silverstone-i alakulatba csak a hátsó fékhűtő kapcsán lehetett belekötni, annak ugyanis az idei évre már teljesen saját tervezésnek kellett volna lennie.

Úgy tűnik, a Racing Point megúszta, de mások már nem indulhatnak hasonló úton, 2021-re szabálymódosításokkal biztosítják majd be, hogy nem történhessen hasonló teljes másolás, mondta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) formaautós szakágvezetője, Nikolas Tombazis.

„A Renault és mások is jelezték, hogy aggasztónak találták a Racing Point ilyen léptékű Mercedes-másolását. A Forma-1 vezetésével sokat foglalkoztunk a témával, és úgy gondoljuk, fontos, hogy tisztázzunk néhány dolgot, és azt, hogy mit kívánunk tenni ezen a téren” – kezdte a szakember.

„Először is, a Forma-1-ben régóta jelen lévő dolog a másolás. A csapatok fotóznak, időnként visszafejtik a dolgokat, majd hasonló koncepciókat gyártanak. Egyes területeken teljesen vagy majdnem teljesen megegyező megoldások is születnek. Nem hisszük, hogy ezt teljes mértékben kiiktathatjuk a jövőben.”

„De úgy véljük, hogy a Racing Point már új szintre emelte a másolást. Világos, hogy úgy döntöttek, az egész autóra alkalmazzák ezt a megközelítést, amit én már paradigmaváltásnak neveznék. Megváltoztatták az elmúlt a Forma-1-es autók tervezésének elmúlt 40 évben alkalmazott gyakorlatát. Azért nem büntethetjük őket, mert eredeti ötletük volt ez a megközelítés, de nem hisszük, hogy a Forma-1-nek ebbe az irányba kellene mennie. Nem akarjuk, hogy a jövő évben nyolc-tíz Mercedes-másolat legyen a rajtrácson, nem akarjuk, hogy az legyen a döntő, ki a legügyesebb ebben.”

„Igen rövid időn belül szeretnénk a 2021-es szabályokat úgy módosítani, hogy ne lehessen ez a norma. Meg fogjuk akadályozni, hogy a csapatok a Racing Pointhoz hasonlóan az autók teljes részeit egy az egyben lemásolják. Egyes elemek másolását ezután is elfogadjuk majd, de azt nem akarjuk, hogy az egyik autó alapvetően egy másik másolata legyen.”

Tombazis hozzátette, hogy a 2021-es szabályváltoztatások ellenére a Racing Pointnak nem kell majd módosítania az idei modelljén:

„Természetesen hozzá tartozik, hogy a 2020-as autókon szereplő elemeket a csapatoknak nem kell törölniük és a semmiből újratervezniük, ez nem így működik.”

Forrás: Racefans.net
Kép(ek) forrása: Getty Images