Elképesztő fölénnyel zárt a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérőjén a Mercedes, nem fért kétség a brackley-i istálló első rajtsorához: Lewis Hamilton a vasárnapi versenyen 91. alkalommal indulhat majd az élről pályafutása során, mellőle Valtteri Bottas, a második sorból pedig a Red Bull-os Max Verstappen, valamint a Ferrari monacóija, Charles Leclerc várhatja a piros lámpák kialvását.

A három leggyorsabb pilótával a 2009-es világbajnok Jenson Button készítette az interjúkat.

Lewis Hamilton (Mercedes, 1.): „Egyértelmű, hogy relatíve nagy különbség van köztünk és a harmadik helyezett között, de ennek nincs jelentősége a nap végén. Valtteri arra kényszerített, hogy a határon autózzak, mivel egész hétvégén fantasztikus munkát végzett. Változtattam néhány dolgon az időmérőn, de rontott a helyzeten, valósággal küszködtem a pályán. Fantasztikus ebben a pályában, hogy ha fúj a szél, akkor minden irányból fúj. Olyan, mintha zsonglőrködnél, vagy egy mozgó repülőgépen lennél nagy tempónál.”

„Volt ugyebár egy megforgásunk. Az időmérőn fontos az önbizalomépítés, és őszintén szólva minden egyes kör első szektorában mélyre kerültem. Nem tudom, hogyan, de néhány mély lélegzetvétellel sikerült összeszednem magamat. A Q3 nem volt tökéletes, de nagyon tiszta kört futottam, másodjára még inkább. Ezt sose fogom megunni, az biztos!” – jegyezte meg a világbajnoki éllovas.

F1: „Megint túl gyorsak voltak a Mercik!” 2

Valtteri Bottas (Mercedes, 2.): „A Q3-ig nagyon jó időmérőt produkáltam, kényelmesen éreztem magamat az autóban. Ezért arra számítottam, hogy ez is meglesz, de aztán elkezdtem egy kicsit csúszkálni az autó hátuljával – erre vetnünk kell majd egy pillantást. Ami a versenyt illeti, még minden nyitott. A hosszú etapjaim elég jók voltak, és tavaly Lewis a második helyről nyert…”

Max Verstappen (Red Bull, 3.): „Azt gondolom, a Q3 végén futott köröm nagyon jó volt, de ahogy az már az időmérő elején látható volt, nagyon gyorsak voltak [a Mercedesek – szerk.], akárcsak az előző három versenyen. Így a legjobb, amiért küzdeni tudunk, az a harmadik hely, ezt el kell fogadnunk. Én harcolni fogunk, és van is esélyünk a harmadik pozícióból indulva.

Kép(ek) forrása: Getty Images