A Forma-1 jogtulajdonosa, az amerikai Liberty Media közzétette a sportág idei első negyedéves pénzügyi beszámolóját. A koronavírus-világjárvány nagyon csúnyán odavágott a globális száguldó cirkusznak.

Januártól március végéig befolyt összeg a tavalyi 246 millió dollárról mindössze 39 millióra csökkent idén úgy, hogy az első negyedévre csak két futam, az Ausztrál és a Bahreini Nagydíj esett volna.

Ugyan a melbourne-i és a szahíri szervezők – valamint más promóterek – is előre fizettek, az F1 vezetése ezeket az összegeket nem számította a bevételek közé, ahogyan az tévés közvetítési és a hirdetési díjakat sem, hiszen úgyis vissza kell őket fizetniük.

A 217 millió dolláros, vagy másképp 84%-os csökkenés legnagyobb részét a versenyrendezési és a tévés díjak jelentik: ezekkel 198 millió úszott el.

A teljes működési bevétel a 2019-es Q1-es 47 millió dolláros veszteségről 137 milliós veszteségre nőtt az idei első negyedévben.

Az F1-nek az idei első három hónapban sikerült csökkentenie a működési költségeit, a tavalyi 53 millió dollárra szemben most „csak” 43 millió ment el.

A második negyedév még keservesebb lesz, hiszen június végéig biztosan nem lesznek futamok, kettő helyett már 8 forduló bevételei hiányoznak majd.

A Liberty Media néhány hete házon belül részvényáthelyezésekkel 1,4 milliárd dollárt szabadított fel a Forma-1 pénzügyi gondjainak kezelésére, a csapatok ebből meg is kapták a az eddigi időszakra járó kifizetéseiket, ugyanakkor hivatalosan ezek nem szerepelnek a mostani beszámolóban, ugyanis az elszámolás szempontjából a kifizetések a futamokhoz kötődnek. A tavalyi első negyedévben ez 93 millió dolláros kiadást jelentett.

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Motorsport.com
Kép(ek) forrása: Getty Images