A Ferrarinál Felipe Massa három világbajnok csapattársaként vezetett 2006 és 2013 között – egy online kérdezz-felelek során arról érdeklődtek nála, Michael Schumacher, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso közül ki volt a legjobb.

„A legjobb és legkeményebb csapattársam Alonso volt. Nem szeretném kisebbíteni Michaelt, de Alonso kétségtelenül ugyanolyan gyors és tehetséges volt, mint ő. A csapatnál Schumacher volt az úr, amikor én megérkeztem, ő amolyan idősebb testvér volt számomra. Alonsóval is hasonló volt, de ő mindent a saját előnyére tudott fordítani.”

„Az első futamunkon, Ausztráliában esett, a harmadik és negyedik helyen haladtunk. Fernando mögöttem volt, a csapat pedig arra kért, hogy engedjem őt előre. Én nem engedelmeskedtem, mert semmi logika nem volt benne, de az ilyen mentálisan megtöri az embert” – idézte fel az első közös évüket, 2010-et.

Massa: Sokat szenvedtem Alonso mellett 1

„Ez nem volt fair, ő pedig igyekezett teljesen megtörni engem, hogy aztán azt tegyem, amit csak szeretne. Németországban el is engedtem őt, de akkor az volt a jó lépés” – utalt a híres „Fernando gyorsabb nálad” incidensre.

„Sokat szenvedtem Alonso csapattársaként. Nem is azért, mert nem élveztem a munkát, és vele is jóban voltunk, de a hátam mögött mindent a maga előnyére fordított a csapatnál, mindig az ő akarata érvényesült. Kimivel sosem volt ilyen gondom, szóval Alonsóval keményen kellett küzdenem” – magyarázta.

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: gpblog.com
Kép(ek) forrása: Getty Images