Sebastian Vettel után Valtteri Bottas is leosztályozta az idei szezonját. Míg Vettel úgy érzi, idén a nyolcas szintet sem ütötte meg, Bottas a nyolcvan százalékot azért megadja magának.

Bottas két korai, Ausztráliában és Azerbajdzsánban aratott győzelemmel a bajnokság élén is állt, de később nem bírt Lewis Hamiltonnal. Bottas a bajnokság második helyét megszerezte ugyan, de 87 ponttal maradt el Hamiltontól.

“A csapatnak kilencest adnék” – mondta Bottas. “Közel tökéletes volt az év, de mindig törekednünk kell a javulásra, ezért kilences.”

“Ami engem illet, az idei volt az eddigi legjobb szezonom a Forma-1-ben átlagban és a nyers versenytempót nézve is. Talán nyolcast adnék magamnak, mert ennél azért egészen biztosan többre is képes vagyok.”

Bottas szerint főleg a kiegyensúlyozottságán kellene javítania, hogy minden pályán versenyképes legyen. “De persze sok-sok apró részlet van még, nem igazán tudok egyetlen konkrét dologra rámutatni.”