Sebastian Vettel a svájci Blicknek nyilatkozott, az interjúban a négyszeres világbajnok pilóta a veganizmus mellett komolyabb témákról is beszélt, például arról, hogyan értékelné az – eddigi legrosszabb ferraris – idényét.

“Nem érne 10-et, 9-et vagy akár 8-at. Az 5 azért túl erős lenne, szóval azt mondom, olyan 6-os vagy 7-es volt. Persze óvatosnak kell lennem, mert az ilyesmit aztán az ember orra alá dörgölik” – mondta az évet a bajnokság 5. helyén, fiatal csapattársa, Charles Leclerc mögött záró német.

“Az évem nem volt tökéletes. Nagyon sokat számítanak az apróságok, a végén pedig hiányoztak a megszerezhető pontok. Természetesen nem vagyok elégedett, világos, hogy javulnom kell. Egyértelmű, hogy 2020-ban sem lesz könnyebb dolgom Charles ellen. És mostanra tényleg itt van az új nemzedék, Charles, Max (Verstappen, Red Bull), Esteban (Ocon, Renault), Lando (Norris, McLaren), Alex (Albon, Red Bull), Gorge (Russell, Williams), Pierre (Gasly, Toro Rosso/Alpha Tauri).”

“Az idei év után nagyon rám fér a pihenés. Néha az ember úgy érzi, hogy elkapta a ritmust és jó lenne folytatni, de az idei évben nem ez a helyzet.”

Vettel ferraris szerződése a jövő év végéig szól, a jövője egyelőre teljesen nyitott. Felröppent már, hogy 2021-ben Lewis Hamilton érkezhet a helyére a Ferrarihoz, ahogy a spanyol sajtóban azt is megpedzették, hogy ő viszont a McLarenhez igazolhat, a Red Bull-os visszatérése is felmerült, sokan pedig úgy vélik, a versenyző a jövő év végén búcsút int a Forma-1-nek.

F1: Vettel leosztályozta az idényét 1

A kérdésre, hogy gondolkodik-e a visszavonuláson, így felelt:

“Konkrétan azon nem. De több mint 12 év után az ember elgondolkodik rajta, mi jön ezután. Fontos, hogy az embernek legyen terve az életben, még akkor is, ha nem lehet biztos benne, hogy megvalósul az a terv.”

A kérdésre, hogy a tervben szerepel-e a Red Bull-os visszatérés, ezt mondta:

“Ezt nem mondanám. Egyelőre az az egyértelmű cél, hogy a Ferrarival bajnoki címet nyerjünk, és ez még nem valósult meg.”

Az őt ért kritikák kapcsán így nyilatkozott: “Az emberek túl hamar mondanak ítéletet az élet minden területén. Aztán ugyanolyan gyorsan el is felejtenek dolgokat.”

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Sebastian Vettel Sport