A tervek szerint a Forma-1-ben 2021-ben nagy reformok következnek mind műszaki, mind sportszempontból, ahogy a sportág pénzügyeit és irányítását is szeretnék átalakítani.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa múlt szerdai szavazásán elfogadta a műszaki és sportkérdéseket illető szabálycsomagot, de úgy tűnik, ezt a csapatok csak kiindulópontnak tekintik, bővel lesz még vita, alkudozás, barkácsolás.
“A múlt héten bejelentett dolgok csak a folyamat kezdetét jelentik, még csak nem is a kezdet végét” – mondta a Ferrari vezérigazgatója, Louis Camillieri. “Nagyon sok mindenen kell még dolgoznunk a Forma-1-gyel, az FIA-val és persze a csapatokkal.”
“Igen, a szabálycsomag mellett szavaztunk, és nem éltünk a vétójogunkkal. Összességében elégedettek vagyunk az irányvonallal és az alapelvekkel, de egyértelmű, hogy nagyon sok részletet kell még kicsiszolni.”
Louis Camilleri
Ha sikerül is minden műszaki és sportszabályt tisztázni, jön majd az újabb kör: az érintetteknek meg kell majd egyezniük a bevételek (egyenlőbb) elosztásáról, valamint arról, 2021-től milyen formában hozzák majd az F1-et illető döntéseket – marad-e a csapatok beleszólása, lesz-e például vétójoga a Ferrarinak –, és csak ezt követően jöhet az alakulatok 2020-on túli részvételét biztosító ún. Concorde Agreement aláírása.
“Felállítottunk egy munkacsoportot a részletek megvitatására. Úgy gondolom, hogy csak a részletek megismerése után mérhetjük fel, hol is állunk, mire lesz szükség” – mondta a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto.
A renault-s kollégája, Cyril Abiteboul nem számít gyors eredményre.
“Úgy gondolom, hogy a Concorde előkészítése sokkal tovább tart majd. Tudjuk, mi történik, ha jogász kerül a képbe, itt pedig legalább 12 jogász lesz” – utalt a csapatok, valamint az FIA és a Forma-1 képviselőire. “Eltart majd egy darabig, mire meglesz a teljes mezőny.”