Érinthetetlen volt Valtteri Bottas a 2019-es Forma-1-es Japán Nagydíjon. A Mercedes finnje jó rajtja után vissza sem nézett, és megnyerte a tervezettnél végül egy körrel rövidebbre nyúló versenyt.

A Mercedes konstruktőri bajnoki címe már biztos, az egyéniről azonban még nem mondható el ugyanez. Bottasnak még van matematikai esélye Lewis Hamilton utolérésére, de ahhoz a finn szempontjából nagyon szerencsés futamokra van szükség.

A teljesítményét többen is kritizálták, ugyanis az áprilisi Azerbajdzsáni Nagydíj óta először nyert versenyt az immár hatszoros nagydíjgyőztes Bottas. Miután lejött a szuzukai dobogóról, az őt megszólóknak üzent a Mercedes-pilóta. “Jó érzés. Sok ember mondta, hogy a szezon második felében nem teljesítettem jól. Nekik csak azt tudom mondani, hogy kapják be!”

Bottas a frissen megnyert konstruktőri bajnoki címről is mondott néhány szót. “Sokat jelent ez is. Versenyzőként ez nem akkora dolog, mint az egyéni vb-cím, ez tény. De ettől még fontos” – tette hozzá. “Főleg úgy, hogy ez a hatodik. Igazán lenyűgöző, ilyesmi nem történik mindennap.”

“A csapatunk minden tagjára büszke vagyok, itt és a gyárban is egyaránt. Nem jött könnyen, keményen megdolgoztunk a sikerért” – árulta el a finn, aki egy nap egyéniben is szeretne a csúcsra érni. “Ha egy nap bajnok akarok lenni Lewis mellett, meg kell őt vernem.”

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!

Forrás: Fotó: Getty Images, GPfans.com