Charles Leclerc végigpanaszkodta a Szingapúri Nagydíjat, ahol csapattársa, Sebastian Vettel egy elévágással csípte el az orra elől az első helyet. A Ferrari a harmadikról csupán a második helyre akarta repíteni Vettelt, amikor váratlanul behívta a bokszba, de a német remek kivezető köre végül a győzelemhez is elég volt.

Noha Leclerc Szingapúr után megfogadta, hogy ezentúl inkább befogja, az Orosz Nagydíj első köreit is végigpanaszkodta, azt kifogásolva, hogy a rajtnál nyújtott segítsége miatt miért nem kapja vissza azonnal az első helyet Vetteltől. A Ferrari végül ezt is megoldotta a bokszban, de nagyon kilógott a lóláb: Vettelt négy körrel tovább tartották kint a pályán, csak hogy biztosan Leclerc mögé térjen vissza.

A pilóták közötti jelenlegi helyzet a 2002-es Osztrák Nagydíjra emlékezteti a korábbi elnök Luca di Montezemolót, akkor Rubens Barrichello az utolsó kanyarban engedte maga elé Michael Schumachert.

“Biztosíthatok róla mindenkit, ha valaki ilyen panaszokkal jött volna az irodámba, biztosan lett volna hozzá pár szavam” – reagált Montezemolo Leclerc panaszkodására.

“Még mindig élénken emlékszem arra az esetre Barrichellóval, aki nagyon mérges volt azért, mert el kellett engednie Michaelt. Megmondtam neki, hogy azt kellett tennie, amit eldöntöttem, és kész.”

Montezemolo ugyan nagyra tartja Leclerc-t, de úgy érzi, a viselkedésén még lenne mit csiszolnia.

“Manapság egy csomó ember írkál össze mindenfélét anélkül, hogy bármi fogalma lenne a Forma-1-ről.”

“Engem is sokszor kérnek arra, hogy hasonlítgassak egyes versenyzőket Schumacherhez, Laudához és így tovább. Ők mind különböző generációkat képviselnek, de az tény, hogy Charles a saját generációjának egyik legjobbja.”

Forrás: PlanetF1.com