A Honda a Forma-1-es Belga Nagydíjra elkészült erőforrása negyedik változatával, amit Spában a Toro Rossó-s Danyiil Kvjat és a Red Bullnál a múlt hétvégén bemutatkozott Alexander Albon meg is kapott, a cserékért járó hátrasorolásokkal együtt.

Mostanra kiderült, hogy a két autó közül csak az egyikben, Kvjat Toro Rossójában dolgozott az új erőforrás a futamon is, a Red Bullnál szombatra Albon és Max Verstappen is visszatért a még korábbi, Bakuban bemutatkozott második verzióhoz.

A váltás oka az volt, hogy Verstappennél a pénteki edzéseken rakoncátlankodott a motor, míg Albon már így is, úgy is megkapta a büntetést, a mezőny végéből indulva nem lett volna érdemes nyüstölni az új változatot.

“Max a korábbi futamokon, például a Magyar Nagydíjon nagyon keményen használta a motort, amikor a győzelemért küzdött. Azt a motort már nem tudtuk annyira meghajtani nagy teljesítményű üzemmódokban. Egyszerűen a futásteljesítmény és a korábbi kemény használat volt az ok, nem műszaki hibáról volt szó” – árulta el a futamot követően a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

A hétvégén következő Olasz Nagydíjon, a motorerőre legnagyobb hangsúlyt helyező Monzában Albon visszakapja a 4. specifikációjú Hondát, és igen valószínű, hogy Verstappennél is a legújabb verzióra váltanak, hiszen az olasz pályán könnyű előzni, sokkal kevésbé fájdalmas a hátrasorolás, mint a rá következő helyszínen, a szingapúri utcai pályán.

A Belga Nagydíjon Albon a 17., Verstappen az 5. helyről rajtolt. A holland rajtbaleset miatt az első körben búcsúzott, a brit-thai ifjonc viszont szép versenyzéssel és egy kis szerencsével egészen az 5. helyig kapaszkodott.

Forrás: Fotó: Getty Images