A Red Bull a korábbi fogadkozások ellenére a nyári szünetben úgy döntött, lecserélik a szezon első felében küszködő, javulást nem mutató Pierre Gaslyt, a francia visszamegy a Toro Rossóhoz, helyén a Belga Nagydíjtól a kisebbik csapatnál idén bemutatkozott újonc, Alexander Albon vezet.

A brit-thai ifjoncnak fel lesz adva a lecke a vasárnapi futamon, ugyanis rögtön rajtbüntetéssel kezd, a Honda új erőforrást szerel az autójába Spában, ahogy Danyiil Kvjat Toro Rossójába is bekerül a japánok negyedik specifikációjú motorja.

“Ezen a hétvégén bevetjük az erőforrásunk negyedik verzióját. Szokás szerint mind a megbízhatóság, mind a teljesítmény terén igyekeztünk javulni, hogy még jobb eredményeket hozhassunk mindkét csapattal az idény most következő szakaszában” – mondta a Honda-főnök Tanabe Tojuharu.

“A tervek szerint stratégiai okokból Spában csak Albon és Kvjat megy az új motorral. Az Albon-Gasly csere nem befolyásolja a munkánkat, továbbra is minden pilótát igyekszünk a lehető legjobban támogatni. A szabályoknak megfelelően Albon most átveszi Gasly motorhasználati múltját és fordítva” – folytatta a japán szakember.

Ami a pontokat illeti, egyéniben mindkét versenyző megőrzi az eddig gyűjtött eredményeit, nem lesz változás, a konstruktőriben viszont az első 12 futamon elért eredményeik a korábbi csapatnál maradnak.