Szombaton derült ki, hogy Lewis Hamilton komoly torokgyulladással érkezett a Német Nagydíjra, még az is felmerült, hogy a címvédőt a Mercedes tartalékosa, Esteban Ocon váltja Hockenheimben.

Az angol pilóta azért végigcsinálta a hétvégét, szombaton a pole-t is megcsípte, vezette is az esős futamot, de aztán katasztrofálisan alakult a verseny, megpördülés, autótörés, egyperces bokszkiállás, rossz gumidöntések miatt csak a 11. helyen ért be, pusztán az Alfa Romeók megbüntetésének köszönhette, hogy végül így is mentett 2 pontot.

A hétvégén jön a Magyar Nagydíj, nincs sok idő, ezért Hamilton minden programját lefújta a hungaroringi érkezésig.

“Mindent lefújtam a következő pár napra. Most hazamegyek, pár napig valószínűleg csak alszom majd, próbálok kikeveredni ebből a nyavalyából. Egyelőre nem igazán javul, de remélhetőleg a következő napokban már fog” – mondta a versenyt követően az ötszörös világbajnok.

“A vezetés nem épp hasznos, az egészség pedig nagyon fontos, szóval igyekszem a lehető legjobban meggyógyulni a következő futamra” – tette hozzá.

A siralmas futam és a betegség ellenére Hamilton bizakodva érkezhet hazánkba, hiszen a Magyar Nagydíj az egyik legjobb versenye, karrierje során már hatszor győzött a Hungaroringen, nála többször senki sem győzedelmeskedett még a mogyoródi pályán.