Valtteri Bottas az Azerbajdzsáni Nagydíjon szerzett futamgyőzelmével ideiglenesen visszavette a vezetést a világbajnokságban, a finn jó formájára pedig azzal reagált a múlt vasárnapi Spanyol Nagydíjat végül megnyerő, így újra az élre álló Lewis Hamilton, hogy csapattársa néha az ő beállításait másolja, és különben is, az ő volt mérnökével dolgozik.

Az egykori Benetton-, McLaren- és Williams-pilóta, a grove-i istállónál 2012-ben Bottas mellett versenyzői tanácsadóként dolgozó Alexander Wurz úgy véli, a finn a jó eredmények után számíthat még hasonló odaszúrásokra Hamiltontól:

“Kezdetben még szinte észre sem lehet venni az odaszúrogatást, de minél jobban teljesít Bottas, annál keményebben reagál majd Hamilton” – mondta az osztrák a címvédő beszólására célozva.

“Bottas idén képes a világbajnoki címért küzdeni. Tavaly műszaki problémái is voltak és a csapatnál sem volt még annyira beágyazódva, de a tél folyamán felszívta magát, most már magabiztosan versenyez” – folytatta.

Wurz a Ferrari párosáról, a négyszeres bajnok Sebastian Vettel és az ifjonc Charles Leclerc közti dinamikáról is beszélt:

“Lenyűgöző a viszony, amit külső tényezők is befolyásolni fognak, főképp a média. Leclerc tökéletesen kihasználta a tanulóévét a Saubernél és jól kezelte a topcsapathoz való előléptetést is, most viszont már toppilótához illő eredményeket is kell hoznia, komoly nyomás nehezedik rá.”

Forrás: Fotó: Getty Images