A Forma-1-ben az idei évre új szabályt vezettek be, miszerint a versenyzőknek az ülésükkel együtt 80 kg-ot kell nyomniuk, így megszűnt a nagyobb termetű versenyzőket évek óta kínzó koplalási kényszer.

A téli időszakban “hízó” versenyzők közé tartozik a 2017 óta vegán étrendet vivő címvédő, Lewis Hamilton is, aki szerint állati fehérjék nélkül is simán ment a tömegnövelés, az izomépítés.

“Könnyen ment a tömegnövelés vegán étrenddel is. Az emberek mondogatják, hogy jaj, kell a protein, ezért sosem lehetnék vegán, de az én étrendemben is van épp elég fehérje, tudtam izmot építeni, és most egészségesebb és boldogabb vagyok, mint bármikor. Bárcsak előbb átálltam volna!” – osztotta meg az Instagramon az angol.

Hamilton az általa tapasztalt egészségügyi előnyök mellett a morális okokra is kitért:

“Minden falat hús, csirke, hal, amit megeszünk, minden bőr és szőrme, amit viselünk, olyan állattól származik, amelyet megkínoztak, elszakítottak a családjától és brutálisan megöltek” – magyarázta a pilóta, aki talán nincs egészen tisztában a háziasítás és a haszonállatok mibenlétével.

“Mindannyiunknak meg kell hoznunk a saját döntésünket. Ha nektek ez rendben van, az a ti dolgotok, de én a szeretet mellett döntöttem, és nagyon figyelek arra, mit támogatok, olyan cégeket nem fogok támogatni, amelyek állatkínzó cégektől vásárolnak” – folytatta.