A hétvégén következik a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj a bakui utcai pályán. A naptárba 2016-ban bekerült helyszín az elmúlt három évben mindannyiszor igen fordulatos, izgalmas versenyeket hozott, a káoszfutamokon mindig meglepetéseredmény született.

Bakuban az élmezőnyön kívüli versenyzők is dobogóesélyesnek számítanak, példa erre Lance Stroll, aki 2017-ben a Williamsszel lett 3., és főképp Sergio Perez, aki 2016-ban és 2018-ban is a pódiumra állt a Force Indiával.

A 2017-es bakui győztes, Daniel Ricciardo is példaképének tekinti a mexikóit ezen a pályán:

“Le a kalappal Perez előtt, itt ő számít a példaképnek. Azt hiszem, láttam valami olyan statisztikát, hogy ő állt itt dobogóra legtöbbször. Igazi legenda! Ő a legjobb példa arra, hogy bármi megtörténhet” – mondta a Motorsport.comnak arra utalva, hogy az egész mezőnyből csak Perez tudott eddig kétszer a dobogóra állni Bakuban.

“Ez nagyon olyan futam, hogy résen kell lenni, ahhoz, hogy győzhess, de tényleg. Minden lehetőséget meg kell ragadni. Belemenősnek, kíméletlennek kell lenni, de vigyázni kell, nehogy 10 kör után kukázza az ember a futamot, tartalékolni kell, mert lehet még balhé később is.”

“Jó futam ez, nagyon várom, tudom, hogy bármi megtörténhet, remélem, hogy fog is.”

Ricciardo tavaly is a verseny egyik főszereplője volt, igaz, nem épp kívánatos okokból: csapattársával, Max Verstappennel vérre menő csatát folytatott az ausztrál, ám a célegyenes végén, előzési kísérlet közben ráfutott a holland Red Bulljára, mindketten kiestek.

“Hozzám volt már kegyes a pálya, 2017-ben” – utalt a győzelmére. “Az 1-es kanyar mindig érdekes pont volt. Tavaly balhénk volt ott, 2017-ben viszont az év előzését tettem meg ott, az juttatott a győzelemhez. Elég jó a viszonyom az első kanyarral, majd meglátjuk, mi lesz.”

Ricciardo: Perez igazi legenda! 1