A Forma-1-es Brazil Nagydíj rendezésére az interlagosi pályának 2020-ig szól a szerződése, ráadásul a Sao Pauló-i helyszín az idei évtől nem is fizet a versenyért. Bár a helyszín és a pálya – a biztonsági problémák ellenére is – igen népszerű mind az F1-es szereplők, mind a nézők körében, előfordulhat, hogy hamarosan elbúcsúzhatunk tőle.

A brazil Globo tudósítása szerint az F1-vezér Chase Carey a Brazil Nagydíj másik hagyományos helyszínére, Rio de Janeiróba látogatott az idei futam után, ahol Rio de Janeiro állam kormányzójával, Luiz Fernando Pezaóval tárgyalt a verseny esetleges átköltöztetéséről.

“Amikor Rióban felébredtem és megláttam a tengert, arra gondoltam, hogy jó ötlet lenne ebbe a városba hozni a Forma-1-et” – mondta állítólag Carey a kormányzónak.

Rióban 1978-ban, majd 1981-89 között a Jacarepagua pályán rendezték a nagydíjat, ám azt a riói olimpiai miatt már lebontották. Ismerve a Liberty Mediát, az új versenyt valószínűleg utcai pályán képzelnék el.

Azért a hagyományos versenypályákról sem mondtak le, a Verstappen-mánia miatt a Holland Nagydíjat Zandvoortban szeretnék feltámasztani.

“Nagyon érdekelne minket a hollandiai verseny” – mondta az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches a Reutersnek. “Konstruktív tárgyalásokat folytatunk, óvatosan bizakodom, hogy örömet okozhatunk majd az ottani F1-rajongóknak, és ki tudjuk majd használna a Max-faktort.”

Ha gyorsan sikerül lezárni a tárgyalásokat, akár 2020-ra is visszakerülhet a naptárba a Holland Nagydíj, ha nem, 2021 valószínűbb dátum.