A Forma-1-ből való év végi kiszállását bejelentő Fernando Alonos a hétvégén a hosszútávú világbajnokság (WEC) silverstone-i fordulóján vesz részt a Toyotával, és ott van kortársa és volt mclarenes csapattársa, Jenson Button is, aki az orosz SMP Racing színeiben indul.

Az F1-ből 2016 végén távozott, a 2017-es Monacói Nagydíjon Alonso helyett még egyszer beugró angol természetesen nem kerülhette el a kétszeres világbajnok döntésére vonatkozó kérdéseket. A 2009-es F1-bajnok támogatóan beszélt a spanyol kiszállásáról:

“Mondtam neki, hogy végül jó döntést hozott. Felébredt, leesett neki a tantusz, ahogy mondani szokás. Persze mindenki maga dönti el, mikor szeretne kiszállni a Forma-1-ből. Úgy ugyanazt csinálta, mint én, távozik, nyitva tartja a visszatérés lehetőségét” – utalt arra Button, hogy eredetileg neki is opciója volt a McLarennél a versenyzésre 2018-ra. “Szerintem ez a jó hozzáállás. Ha a McLaren megint gyors lesz, futamokat nyer, ő is visszatér majd az F1-be.”

Bár még nem világos, mit csinál majd Alonso 2019-ben, Button nem tart attól, hogy unatkozni fog a spanyol:

“Szerintem sűrű éve lesz jövőre. Az autóversenyző nem tudja abbahagyni a versenyzést. Én azt hittem, le tudok majd állni, de nem megy. 95 éves korában is versenyezni fog még. Ő többet versenyez, mint én, emellett ott van a spanyolországi gokartiskolája, folyamatosan ott van, vezet, oktat. Meg persze itt van a WEC-ben is.”

Rég ismerik egymást: a Benetton 2001-es felállása Buttonnal, Giancarlo Fisichellával és a tesztpilóta Fernando Alonsóval és Mark Webberel

Button ezek után így méltatta Alonso F1-es pályafutását:

“A kiszállás nem érdekes téma, a karrierje sokkal inkább az, és kivételes pályafutása volt! Két világbajnoki címet nyert, és pár másik évben is közel járt hozzá, ezt nem sokan mondhatják el magukról!”

“Csapattársak voltunk, szóval pontosan ismerem Fernando erősségeit és gyengéit. Nagyon-nagyon élvezetes volt ellene és csapattársként mellette versenyezni. Ő volt a legkeményebb csapattársam, de nagyon jó volt. Néhai édesapám is szerette Fernandót, ami jó mércéje annak, ki milyen ember. Fernando is jóban volt édesapámmal.”

Buttonnak egyetlen kritikája volt, Alonso kiszállást illető indoklását nem tudja elfogadni, hiszen míg a spanyol azt panaszolja, hogy az F1-ben kiszámítható a végeredmény, és csak a két-három élcsapat győzhet, a WEC-ben ő az egyetlen LMP1-es gyári alakulat versenyzőjeként nyert:

“Ez nem volt a legjobb nyilatkozat, mármint hogy a verseny unalmas (az F1-ben). De komolyan, a WEC-ben csakis a csapattársai az ellenfelei, nem? Szóval szerintem ezt nem igazán lehet mondani, bár megértem a helyzetét. A győzelemért küzdve nyilván sokkal élvezetesebb a verseny, de világbajnoki címekkel a tarsolyban a középmezőnyben küzdeni tényleg unalmassá válhat.”

Forrás: Fotó: Europress