2017-ben a Mercedesnek hirtelen kellett új pilótát találnia az előző év végén váratlanul visszavonult Nico Rosberg helyére, a wiliamses Valtteri Bottast választották. A finn tavaly bizonyította, hogy kompetens versenyző, képes időmérőt, futamot is nyerni, ha úgy alakul, így az első, egyéves szerződését meghosszabbították, de csak az idei szezonra.

Bottas nem olyan rég arról beszélt, hogy nem szeretne újabb egyéves üzletet, igaz, egyelőre még a tárgyalásokat sem kezdték meg, árulta el a finn Turun Sanomatnak Montrealban.

“Biztosan tárgyalni fogunk még a nyári szünet előtt, és remélhetőleg gyorsan meg is tudunk majd egyezni. Én nem látom akadályát.”

“Egyelőre még nem esett szó a szerződésről, és versenyhétvégén nem is fogunk ilyesmiről beszélni. Ugyanakkor folyamatosan egyre jobban magamra találok a csapatnál, csak így kell folytatnom, szóval minden rendben van.”

Bár egyelőre a piacon van a Red Bull-os Daniel Ricciardo is, a Force Indiánál pedig szépen teljesít a Mercedes-nevelt Esteban Ocon,valószínű, hogy a Mercinél inkább megtartják Bottast, akivel Lewis Hamilton is nagyszerűen kijön.