Az idei évben Daniel Ricciardo szerződése kifut a Red Bullnál, ugyanez a helyzet Kimi Räikkönennel a Ferrarinál, míg a Mercedesnek pillanatnyilag egyetlen igazolt versenyzője sincs 2019-re. A Red Bull ugyan nagyon szeretné megtartani az ausztrált, ám a 28 éves versenyző egyelőre mérlegeli, hol is folytassa.

A 2009-es világbajnok, Jenson Button néhány hete azt mondta, Ricciardónak a Ferrarihoz kellene mennie, és most egy újabb bajnok, a 2016-os győztes Nico Rosberg is ugyanerről beszélt, amikor arról kérdezték, hogyan festene lenne az álomcsapata:

“Kérdezzék inkább azt, melyik versenyzőt hova küldeném. Ricciardót én a Ferrarihoz. Szerintem a Ferrarihoz kellene mennie. A Red Bullnál is működött (a Vettel-Ricciardo páros) egy évig, nem?”

“Nem tudom, hogy Vettel örülne-e annak, ha ő kerülne mellé, ugyanis a Red Bullnál Ricciardo gyorsabb volt nála. Szóval nem tudom, de ettől eltekintve jó választás, jó lépés lenne számára a Ferrari.”

A volt Mercedes-pilóta kiemelte, hogy meglepően erős a Ferrari idén:

“Nagyon meglepett (a 2018-as formajavulásuk), mert nagyon jól tudom, milyen hihetetlenül erős a Mercedes. Tavaly azt hittem, hogy a Ferrari véletlenül beletalált néhány dologba az új szabályokkal, de az idő haladtával, a fejlesztésekkel a Mercedes megint elhúz majd. Őszintén meglep, hogy egyelőre a Ferrari tűnik a jobb autón, erre nem számítottam. Fantasztikus munkát végeztek.”

Forrás: Fotó: Europress