A williamses Valtteri Bottast 2017 elején hirtelen ültették át a Mercedeshez, miután a csapattól váratlanul visszavonult a friss világbajnok Nico Rosberg. A finn akkor egyéves szerződést kapott, amit aztán a jó szereplésnek köszönhetően 2018-ra is meghosszabbítottak.

A 28 éves versenyző jól érzi magát a Mercedesnél, azonban most már komolyabb elköteleződést szeretne a csapattól, ha úgy döntenek, továbbra is megtartják.

“Szeretnék a csapatnál maradni, remélhetőleg hosszú ideig. Ez a célom. Amíg úgy teljesítek, ahogy eddig idén, nem lehet gond a hosszabbítással” – mondta a Motorsport.comnak, hozzátéve, ha viszont megint egyéves szerződést ajánlanak, “el kell majd beszélgetni”.

“Eddig valahogy mindig egyéves szerződéseim voltak, szóval szeretném végre egyszer legalább két évre előre tudni, mi lesz velem.”

Bottas ugyanakkor hozzátette, nem is gondol arra, hogy egy másik csapattól származó ajánlattal próbálja alkura kényszeríteni a Mercedest, kiváló ugyanis a viszonya a csapatfőnök Toto Wolffal.

“Sokat beszélünk. Nagyon nyíltak vagyunk a teljesítményemet illetően, az autót illetően. A jövő évről még nem beszéltünk, úgy gondoljuk, az még egy kicsit korai lenne.”

Bottas mellett szólhat, hogy Lewis Hamiltonnal nagyon jól megférnek, a csapattársak között nincs olyan feszültség, mint a Hamilton-Rosberg párosítás idején.

“Jól indult a kapcsolatunk, és tovább javult, ahogy egyre jobban megismertük egymást. Kölcsönösen tiszteljük egymást. A múltkori verseny után (amikor Bakuban Bottas egy defekt miatt bukta el a győzelmet, amit végül Hamilton örökölt meg) Lewis első dolga volt, hogy megkeresett és azt mondta, nagyszerű versenyt futottál, megérdemelted volna a győzelmet. Szóval jó csapattársak vagyunk. Közösen akarjuk segíteni a csapatot, együttműködünk, persze mindketten győzni akarunk. Lewis már most teljesen érett versenyző, és úgy érzem, én is egyre inkább az leszek.”

Bottas pillanatnyilag a 3. bajnokságban, 37 pontos hátrányban Hamiltonhoz képest. Nagyon fáj neki, hogy a bakui kiesés nélkül mindössze 5 pont lenne a lemaradása:

“Ha a futamokról van szó, talán ez volt a legnagyobb csalódás számomra. Nagyon kemény a vezető helyről kiesni három körrel a vége előtt. Látva, hogyan festett volna a bajnoki állás (a kiesés nélkül), húzós, de változtatni már nem lehet rajta. Annyi pontom van, amennyi, ezzel kell dolgoznom.”

Forrás: Fotó: Europress