Az utolsó hazai versenyére készülő Felipe Massa jól teljesített az időmérő első két szakaszában, könnyedén bejutva a Q3-ba. A brazil mégis csak a 10. helyre kvalifikált, miután első gyors körén Carlos Sainz feltartotta, és megcsúszott a ugyanott, ahol Lewis Hamilton eldobta a Mercedesét az időmérő legelején.

„Nagyon jól ment az autó a Q1-ben és a Q2-ben, sajnos a Q3-ban azonban Carlos Sainz szándékosan zavarta meg a körömet” – mondta a brazil. „Hihetetlen, mert ha hibázik a mérnököd, vagy nem tudod, hogy jön mögötted egy autó, megtörténhet az ilyesmi, de szándékosan nem.”

„Sokkal előtte voltam, amikor kijöttem a bokszból. Az 5-ös kanyarban elengedtem, de sokkal előtte voltam. Utána teljesen előttem volt, nagyon közel, és elrontottam, látszik a köridőn. Beszéltem vele, mondtam neki, hogy szándékosan megzavart, tudta, hogy jövök. Erre ő: ’tudom, mert tegnap te zavartál meg a hosszú etapon’” – mesélte a történteket Massa.

„Szándékosan csinálta, ami elfogadhatatlan, és tönkretette az időmérőmet, akár 4-5 hellyel is előrébb lehetnék” – mondta a visszavonuló pilóta.

Amikor arról kérdezték Massát, hogy hol zajlott ez a beszélgetés, a parc fermé-terület felé mutatott, majd hozzátette: „remélem, a versenybírák megértik és látják, mi történt. Az tiszta, hogy közel fordultam hozzá. Tudta, hogy ott vagyok, de nem engedett el” – zárta a hazai pályán versenyző pilóta.

Carlos Sainz is megszólalt az eset kapcsán, aki cáfolta az elhangzottakat. „Nem blokkoltam szándékosan. Nagyon erős vád, hogy szándékosan tettem volna ilyet. Elmehetett volna az útból a 4-es kanyarban az előző körben. Mögötte kellett megcsinálnom a kanyart, és feltartott 2-3 tizeddel az első körömön a Q3-ban.”

„Utána elkezdett a tegnapi napról beszélni, nem tudom miért. Nem igazán figyeltem, nem érte meg. Valóban volt egy kis ügyünk a pályán, de időmérőn nem kockáztatok egy büntetést” – zárta Sainz.