A Force India idén talán története legversenyképesebb autójával állt elő, de a potenciát nem tudják teljesen kiaknázni, ugyanis a tapasztalt Sergio Perez és az első teljes idényét töltő Esteban Ocon már többször incidensekbe keveredett a futamokon, a vasárnapi Belga Nagydíjon újra ütköztek.

Ocon egyenesen azzal vádolta mexikói csapattársát, hogy az meg akarta őt ölni.

A csapatigazgató Otmar Szafnauer, majd később a tulajdonos-főnök Vijay Malllya is bejelentette, hogy vége a pilóták közötti szabad versenynek, jönnek a csapatutasítások.

Szafnauer azóta azt is elmondta, hogy még a hétvégi Olasz Nagydíj előtt tisztázzák az új helyzetet a versenyzőkkel, ebbe pedig a büntetések kilátásba helyezése is beletartozik, a silverstone-i csapatnál arra is készen állnak, hogy egyiküket kivegyék az autóból, ha másképp nem lehet rendet tartani.

“Igen, ha még egyszer előfordul ilyen, ezt is meggondoljuk. Át kellene gondolnunk, kit ültessünk az autóba” – mondta a Motorsport.comnak.

“Már a verseny után említettük, hogy jönnek a csapatutasítások, de a szabályok lefektetése előtt még begyűjtünk minden információt, mindent átbeszélünk a versenyzőkkel. A csapaton belüli verseny szabályait átírjuk. Ez van. Ha nincs potenciális előny, csakis kockázat, akkor mostantól mindenki marad a helyén” – magyarázta.