Felipe Massa a Forma-1-es Magyar Nagydíjon nem állhatott rajthoz, ugyanis a szabadedzéseken szédülést, rosszullétet tapasztalt az autóban. A brazil a nyári szünet alatt meggyógyult, a Belga Nagydíjra indulási engedélyt kapott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosaitól, azonban az első edzésen az első körén a 7-es kanyarban a gumifalnak vágta a Williamset. A veterán az autó újjáépítése miatt nem vezetett a második edzésen.

Massa érthetően nem volt valami elégedett, azonban cáfolta, hogy a balesetet a rosszullét visszatérése okozta volna.

“A Magyar Nagydíj utáni héten már egyáltalán nem tapasztaltam szédülést, szóval a baleset tutira nem amiatt történt” – szögezte le.

“De őszintén szólva elég rossz nap volt. Nem gondoltam, hogy az első körön ilyen baj lesz, de egyszerűen elvesztettem az irányítást, miután érintettem a kanyar belső kerékvetőjét és már nem tudtam korrigálni. A bukótér pedig olyan kicsi ott, hogy ütköztem, elég nagy ütközésem volt.”

“Az autóm teljesen összetört, így ki kellett cserélni a kasztnit, az FIA pedig nem engedte, hogy vezessek a második edzésen, mert ellenőrizni kellett az autót. Nagy kár, hogy két teljes edzést elvesztettem. Remélem, hogy holnapra mindent megjavíthatunk és sikerül ráéreznem az autóra, ugyanis nincs időm rendesen kiismerni.”