Nem segített az időjárás a McLarennek Silverstone-ban, noha minden előrejelzés esőt ígért, a Brit Nagydíj teljesen száraz futam volt. Pedig Jenson Button a Q1-es kiesés után nagyon bízott benne, hogy a nagy kavarodásban előre kerülhet, a végén annak is örülhetett, hogy egy pontot szerzett.

“Nem volt olyan pillanata a versenynek, amikor nem a helyes stratégiát alkalmaztuk” – értékelt Button. “Meglepett minket, hogy így is mennyire hátul vagyunk. Az autót nem éreztem rossznak, úgyhogy a riválisoknak nagyon-nagyon jónak kell lenniük. Muszáj lenne mutatnunk valami fejlődést, ez az eredmény nagy csalódás a hazai közönség előtt. Jobb show-t akartunk mutatni, nagy kár, hogy nem sikerült. Jelenleg nem tűnünk kifejezetten erősnek, de át tudjuk küzdeni magunkat ezen.”

“Személy szerint volt egy pár pocsék hétvégém mostanában. Kipróbáltunk egy csomó különböző dolgot, amik nem működtek. Most általánosságban nincs meg a tempónk, de remélhetőleg előbb-utóbb találunk megoldást. Egy olyan csapat, mint a McLaren, visszatalál a győzelemhez vezető útra.”

Lewis Hamiltonnal furcsa stratégiát próbált meg a McLaren, második, lágy gumis etapja mindössze hétkörös volt, de ez a húzás nem jött be. “Nagyon messze vagyunk a Red Bulltól” – szomorkodott Hamilton. “Dolgozunk tovább és remélhetőleg utolérjük őket. Csalódást keltő nap volt, szerettünk volna többet mutatni a szurkolóknak. Olyan keményen nyomtam, ahogy csak tudtam, de valamilyen oknál fogva nem volt meg a sebességem.”

“Kell a jó egyensúly a gumik miatt, a helyzet nem is volt annyira rossz, a verseny egy pontján vezettem is. Aztán elment a tempó, pedig azt hittük, jobbak lehetünk. Sajnos, nem így alakult.”