Sebastian Vettel Olasz Nagydíjon elért győzelmével 112 pontos előnybe került legközelebbi üldözőjével, Fernando Alonsóval szemben, a bajnokságot illetően kérdés már csak az lehet idén, hogy melyik versenyen lesz minden idők legfiatalabb kétszeres bajnoka a német.

Ennek ellenére a mclarenes Jenson Button hangsúlyozza, hogy az év nem ért még véget, lesz miért izgulni a pilóták és a nézők szempontjából is.

“Igen, a bajnoki címre nincs esély, tudjuk már ezt egy ideje, de a versenyzők mindig reménykednek egy kicsit. De ez semmin sem változtat, ezután is nagyszerű versenyzés jön, ahogy az elmúlt futamokon is volt. Bármit is csináljunk, vezessünk az F1-ben, gokartozzunk vagy akár triatlonozzunk, versenyzőként mindig nyerni akarunk!” – mondta az idén nagyszerű formában lévő angol.

“Ez nem változik meg hirtelen amiatt, mert a bajnoki címet már nem lehet megnyerni. Az ember minden futamon győzni akar, az elsőként való célba érés másfajta érzés, mint a bajnokság megnyerése. A bajnoki címig lassan építkezünk, de a verseny azonnali, kézzel fogható. Az ember megnyeri és ez egy lenyűgöző élmény. Szóval a versenyzés ezután is jó lesz, hiszen ezt imádjuk” – biztosította az F1 nézőit Button.

Button, valamint Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Mark Webber egyébként is igen kemény csatára készül az utolsó futamokon, hiszen a második hely sorsa továbbra is nyitott, négyen még megvívják a saját minibajnokságukat. A jelenleg 2. helyen álló Alonsót és az 5. Hamiltont mindössze 14 pont választja el egymástól.