Bár egyes csapatok, legfőképp a Ferrari panaszkodott a Pirelli kemény abroncsaira, amelyet a gyártó a Spanyol Nagydíjra a korábbinál tartósabbá és így kisebb tapadásúvá tett, az olasz cég kitart eredeti elképzelése mellett és Sivertone-ba a kemény és lágy keverékeit szállítja.

“Sokat beszéltek az elmúlt hetekben a silverstone-i gumiválasztásunkról. Silverstone az idény egyik kemény pályája, durva felülettel és bizonytalansági faktorral, hiszen az aszfalton változtattak is az építési munkák során – gumigyártói szempontból az egyik legnehezebb pálya Isztambul, Malajzia és a később gyors helyszínek, Spa, Monza és Szuzuka mellett” – mondta a Pirelli motorsportfőnöke, Paul Hembery.

“Mivel Angliáról van szó, az időjárás is változékony. Volt már a héten 30 fok, ma pedig 15 fok van, ha jól tudom. Szóval gyártói szempontból igen nagy kihívás olyan gumit készíteni, amelyik ilyen tág határok között is működik, ezért érezzük jónak, ha a hűvösebb körülmények mellett teljesítő lágy gumit is visszük.”

Hembery hangsúlyozta, hogy a ferraris panaszok ellenére is megtartották a kemény keveréket, mert igyekeznek senkinek sem kedvezni, másrészt azért sem mehetnek a lágyabb irányba mindenütt, mert az túl sok kerékcserét eredményezne.

“A csapatoknak eltérő az álláspontja. Megkérdeztük a véleményüket, de semmiképp sem szeretnénk egyik csapatot előnyben részesíteni vagy épp hátrányba hozni, az egész mezőnyre tekintettel kell lennünk. 12 csapatért vagyunk felelősek, úgy gondoljuk, hogy megfelelő döntést hoztuk számukra. Egyesek Barcelona után azt mondták, hogy a kemény keverékünk a jó leszorítóerejű csapatoknak kedvez, szóval vigyáznunk kell, hogy ne hozzunk senkit hátrányba. Másrészt viszont azt sem szeretnénk, ha mondjuk öt kiállás lenne, szóval meg kell találnunk az egyensúlyt.”

A Pirelli főnök azt is elmondta, hogy a Silverstone utáni két futamra búcsúzik a kemény keverék, az idén a Nürburgringen rendezett Német Nagydíjra a közepes és a lágy keveréket viszik majd, míg a július végi Magyar Nagydíjra – Monacóhoz és Montrealhoz hasonlóan – a lágy és szuperlágy kombinációt szállítják.

A bejelentés egyben azt is jelenti, hogy a lágy keverék az idény első 11 futamán mindig választható volt és lesz.