Az egykori Benetton- és Williams-versenyző, a McLaren volt tesztpilótája, Alex Wurz tavasszal a befektetési céget üzemeltető honfitársával, Christian Bahával Superfund néven pályázott a 2010-es Forma-1-es részvételre.

A csapat az első körben nem került be, de az FIA a tartaléklistára tette, így mivel a BMW kiszállása után üresedés adódott, az osztrák kezdeményezés neve is felmerült a potenciális beugrók között. Wurz azonban cáfolja, hogy beszállhatnának a BMW helyére. “Egyrészt már túl késő, másrészt pedig a 45 millió eurós költségplafont is eltörölték” – mondta a versenyző az osztrák ORF-nek.

Ha csapatfőnökként nem is, a 35 éves osztrák pilótaként jövőre újra felbukkanhat az F1-ben, ugyanis az amerikai USF1-nál érdeklődnek iránta.

“Peter Windsorral (a USF1 főnöke) beszéltünk arról, hogy esetleg vezethetnék náluk, mert kevés idejük lesz tesztelni, és tapasztalt pilótára lenne szükségük. Tudom, hogy számukra kiemelt fontosságú, hogy amerikai versenyzőjük legyen, de ha mégis kellenék, akkor felőlem rendben, mert igazán érdekelne, ha a segítségemmel az alapoktól építenénk fel valamit” – mondta az ajánlatról Wurz, aki papíron ugyan Brawn tesztelője idén, de jövőre már nem köti majd szerződés.

Az osztrák veterán mellett a McLaren másik “örökös” tesztpilótája, Pedro de la Rosa neve is felmerült az amerikai csapattal kapcsolatban, de a spanyol pilóta visszatérésére inkább a szintén jövőre bemutatkozó spanyol csapat, a Campos színeiben lehet számítani.