Nem kívánt izgalmakat hozott a Magyar nagydíj időmérő edzése. Felipe Massa rejtélyes balesetet szenvedett a Q2-ben, az utolsó szakaszban pedig az időmérő rendszer adta meg magát, így a versenyzők hosszú perceken keresztül egymástól kérdezgették a köridőket, megpróbálva összeállítani a végső sorrendet.

Az első szakaszban nem meglepően búcsúzott az újonc, Jaime Alguersuari, a két Force India, és a BMW-sek is “hozták az idei formájukat”. A Q2-t Massa balesete szakította félbe, amelyet egy feltehetőleg Barrichello autójának hátsó részéről leszakadt alkatrész okozott – erre enged következtetni az is, hogy az utolsó szakaszban Jenson Buttont is nagyon sokáig a garázsban tartották, és az ő autóját vizsgálta a csapat.

A baleset után mindenki nagyon megijedt

A baleset után mindenki nagyon megijedt

A baleset után mindenki nagyon megijedt


A ferraris brazil egyébként papíron továbbjutott az utolsó szakaszba, de ott természetesen már nem ment mért kört. Massát a fejsérüléssel valószínűleg a Honvéd kórházba szállították, holnap nem indul a versenyen.

Az első tíz végső sorrendje sokáig titok volt, ugyanis a Q3 utolsó perceiben a hivatalos időmérő rendszer felmondta a szolgálatot, így a pilóták egymás között próbálták egyeztetni, hogy ki hányadik lett.

Miután kiderült a végeredmény, Fernando Alonso és a két Red Bull-os, Sebastian Vettel és Mark Webber örülhetett. Alonso a 2007-es Olasz Nagydíj után szerzett most újra pole-t. Kérdés, hogy tényleg ennyire beletalált-e a fejlesztésekbe a Renault, vagy csak nagyon könnyű volt a spanyol – de erre hamarosan fény derül.

Kizárásos alapon találgatták, hogy kié a pole

Kizárásos alapon találgatták, hogy kié a pole

Kizárásos alapon találgatták, hogy kié a pole


Holnap megnehezítheti az első három dolgát a ma délután negyedikként záró Lewis Hamilton, a McLaren szintén nagyon erős a Hungaroringen.

A top10-be befért még mindkét Williams – Rosberg 5., Nakajima 9. -, a tavalyi győztes, Heikki Kovalainen, Kimi Räikkönen és Jenson Button is.

A futam holnap 14 órakor kezdődik.


Magyar Nagydíj, időmérő edzés, Hungaroring, 2009.07.25.