
Tömegével vonultak volna ki
Az FIA az elmúlt hónapokban a Forma-1 külső gyártó által szállított egyenmotorokkal való ellátását szerette volna elérni. A Nemzetközi Automobil Szövetség még pályázatot is hirdetett, amelyet a Cosworth nyert meg. A csapatok ellenállása miatt végül Max Mosley visszakozott, és a múlt hét végén elfogadott
2010-es szabályokba nem került bele kötelezően az egységes motorok használata, mindössze olcsó opció maradt a független indulók számára.
A csapatok közös szervezete, a FOTA vezetője, a ferraris Luca di Montezemolo egy friss interjúban elárulta, hogy ha az FIA kötelezővé tette volna az egyenmotort, a mezőny fele elhagyta volna a sportot:
“Ha minden csapatnak egyetlen motort kellett volna használnia, legalább négy, talán öt csapat is kilépett volna, és ebbe beleértem a Ferrarit is” – mondta az olasz a Gazzetta dello Sportnak.